DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Gyulay: Három terv maradt az új Hungaroring átépítésére

Három tervet adtak be a mogyoródi versenypálya átépítésére, ezek közül választ majd a Hungaroring vezetése. A cél a modernizálás, hogy a Formula-1 Magyar Nagydíj 2017 és 2012 között is helyet kapjon a versenynaptárban. A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Gyulay Zsolt beszélt a döntésről és munkálatokról hétfőn.

A mogyoródi aszfaltcsík már öregnek mondható, hiszen 27 éve épült meg. Korábban szóba került, hogy a jelenleg érvényes, 2016-ig szóló kontraktust meghosszabbítsák Bernie Ecclestone úrral, de erre a koros vezető csak úgy hajlandó rábólintani, ha átépítik a versenypályát. Ezzel kapcsolatban osztott meg részleteket Gyulay Zsolt a DIGI Sport nézőivel.

"Az már tény, hogy a pálya ilyen állapotban nem adhat otthont a Magyar Nagydíjnak 2017-2021-ig. Az állapotok mellett az is hátrány, hogy csak egy előzési zóna van, ráadásul a célegyenes nem is mondható hosszúnak. Számos tervet vizsgáltuk már meg, és végül három olyan maradt, amit végső elbírálásra küldünk. Ezek közül kerül majd ki a győztes pályázat" - fogalmazott az MNASZ és a Hungaroring elnöke, aki azt is megjegyezte, hogy Niki Lauda szerint például a pálya úgy jó, ahogy van, hiszen retro életérzést sugároz.





"Lauda szerint valóban hibátlan a pálya, de ez nem mérvadó vélemény. Az egyértelmű, hogy új aszfaltrétegre van szükség, valamint a célegyenes kerítésrendszerét is fel kell újítani. Idénre már fel kell épülni az új ambulancia épületének, amit a Hungaroring saját maga keretéből gazdálkodik ki, hiszen 2011-et követően 2012-ben is sikerült nyereséget elkönyvelnie a létesítménynek. A tervek közül kettő a pályán belül hozna létre egy új előzési zónát, a harmadik pedig egy új átkötő szakaszon, ami azonban nagyon költséges megoldás lenne. Az ország legnagyobb sportingatlanát el is kell tartani, ami nem egyszerű feladat" - nyilatkozta Gyulay, aki kitért egy kicsit az előző vezetésre is.

"Nagy döntés ez, amit meg kellett hoznunk. Az új vezetésre hatalmas teher nehezedik 2010 óta. Az előző felújítási munkálatok, melyek során meghosszabbították a célegyenest, az előző kormány arra kényszerítette a Hungaroring vezetőségét, hogy banki hitelt vegyen fel és ebből fedezze a munkálatokat. Jelenleg is ezt fizetjük, és ez sokat kivesz a kasszából."

A vezető végül beszélt a konkrét átépítési fázisról, és az időbeosztásról is. "A munkálatok az idei szezont követően, ősszel kezdődnek majd. Előtte persze még Ecclestone-nak rá kell bólintani a három terv közül az egyikre. Az ideális beosztás az lenne, ha az idei Magyar nagydíj előtt megmutatnák a terveket az illetékeseknek. Charlie Whiting, Bernie Ecclestone és több pilóta fogja megvizsgálni a projekteket, majd döntenek. A végső aláírás Hermann Tilke főmérnöké lesz, ő ezen a területen Ecclestone jobb keze, legfőbb tanácsadója. Ezt követően a haza verseny ideje alatt már egy kész makett várná a FOM vezérét, akivel a nagydíj idején alá is írhatnánk az új, 2021-ig szóló szerződést. Az építkezés nem sokkal futamot követően pedig el is kezdődhetne. Ez sajnos azzal jár, hogy a 2014-es év eleji és tavaszi élet megszűnne a Hungaroringen, de egy magasabb jó érdekében. A következő pár hónap a tervek mérlegelésével fog eltelni, de a minisztérium és összességében az összes parlamenti párt támogatását élvezzük, ahogy egyedülálló módon tette azt a komplexum létezése óta" - zárta mondandóját a Hungaroring elnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: