A brackley-i csapat 2013-as autóját hétfőn leplezte le Jerezben a keddi szezon előtti tesztek megkezdése előtt. Habár a W04 hasonlít elődjéhez Brawn beismerte, néhány rejtett újítást tartalmaz.
"Számos koncepciót megnéztünk és kétségtelen, amikor megnézzük az össze új autót újra felfedezünk néhány koncepciót, de ez az autó egy jó előrelépés már ami az aerodinamikát illeti. Úgy gondolom néhány újítás került az autóra és ahhoz, hogy lássuk talán mélyebben meg kell vizsgálni. Elégedettek vagyunk a tervezéssel és a megoldásokkal; de az első jelzéseket erről majd a következő néhány hétben fogjuk látni és természetesen Melbourne-ben. Ez lesz minden koncepció és újítás számára a valódi teszt - és ez lesz a valódi teszt. Elégedettek vagyunk azzal, amink van."

Brawn elmondta, a héten még változtatnak az első vezetőszárny megoldáson és további fejlesztésekre lehet számítani a szezon megkezdése előtt.
"Van néhány dolog, melyet izgatottan várunk a következő hetekben."
Brawn hozzátette, csapata egy olyan passzív dupla DRS-en dolgozik, melyet a rivális Lotus csapat használt, de beismerte, nehéznek bizonyult megfelelő munkára fogni.
"Nagyon nehéz munkára fogni, mert ott a rendszer tehetetlensége. Ez trükkössé teszi az egészet. Nem mondom azt, hogy nem találtunk még megoldást, de dolgozni kell néhány elemen a következő néhány teszten és majd meglátjuk, hol állunk. Figyelünk rá, érdeklődéssel, dolgoznunk kell, de nem mondhatom azt, hogy megtaláltuk a helyes megoldást. Azt hiszem, figyelni kall arra, a többiek mit tapasztalnak és ha látunk valakinél valamilyen megoldást, akkor az talán felgyorsíthatja a rendszer fejlesztését."
A brit szakember elmondta, a csapat célja az idei évben egyszerűen az, hogy tovább folytassák a fejlődést.
"Előbbre kell lépni. Mindig a fejlődés mellett foglalunk állást és nem mindig sikerül ezt megvalósítani."