A Microsoft Dynamics felirat ebben az évben is ott virít a Lotus F1 Team autóin és a versenyzők overaljain egyaránt. A cég továbbra is részt fog venni a csapat üzleti átalakítási ügyeiben Enstone-ban és a versenypályákon is.
"Fantasztikus a Lotus számára, hogy megerősítheti a kapcsolatát a Microsofttal" - mondta Partick Louis, a Lotus F1 Team vezérigazgatója. - "A kezdeményező magatartásuk is mutatja, hogy szívesen vesznek részt a csapat üzleti ügyeiben. A Microsoft Dynamics nagyon sokat segít nekünk abban, hogy újraértékelhessük a munkánkat, módokat találva arra, hogy minél hatékonyabban tudjunk dolgozni, és jobb teljesítményt nyújtsunk a pályán. Az együttműködésünk első fázisában, 2012-ben már bebizonyosodott, hogy a két cég közös munkája nagyon is gyümölcsöző. A második fázis is nagyon jól halad. Az elkötelezettségünk, és kapcsolatunk kiterjesztése a Microsofttal minimum 2016 év végéig igencsak kifizetődő dolog ilyen gazdasági körülmények között."
"Mint a Lotus F1 Team hivatalos üzleti tanácsadója, különösen új vizekre evezhettünk" - tette hozzá Christian Pedersen, a Microsoft Dynaics ERP Product Marketing általános igazgatója. - "Mind a gyárban, ahol az első fázis kivitelezése zajlott rekordidő alatt, mind pedig a pályán, ahol nem várt eredményeket hozott az együttműködésünk a Lotusszal. örülünk, hogy megerősíthetjük az együttműködésünk a csapattal, és izgatottan várjuk kemény munkánk eredményét 2013-ban is."