A Toro Rossónak nem volt valami nagy szezonja 2012-ben, hiszen a középmezőny végére szoruló gárda ellenfelei mind szép eredményeket értek el. A Williams futamgyőzelmével, a Sauber négy dobogójával, vagy a Force India Brazil Nagydíjon bemutatott vezetésével szemben mindössze néhány 8. helyet tudtak felmutatni. Ricciardo szerint azonban idén sikerülhet az előrelépés, bár ezért néhány területen javítaniuk kell.
"Főleg több leszorítóerőre van szűkség, valamint egy, az egész szezonon át tartó, jó fejlesztési programra" - nyilatkozta Ricciardo a Pitpassnak.

Ricciardo és csapattársa, Jean-Eric Vergne már a második szezonjukat kezdhetik meg idén a Toro Rossónál, ahol a pilótákkal kapcsolatban mindig felmerül a kérdés, hogy van-e reális esély a továbblépésre egy red bullos szerződés képében. A kérdés pedig egyre aktuálisabbá válik, Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber ugyanis a 2013-as szezont már a mezőny rangidőseként kezdheti majd meg, és szerződése az idei szezon végén ismét lejár a Red Bullnál. A 23 éves honfitárs így jövőre már akár Sebastian Vettel csapattársa lehet? "Ki tudja" - nevet Ricciardo. - "De még meg sem kezdtük a 2013-as teszt-szezont, így 2014 még nagyon, de nagyon messze van. Minden, amit erről most mondani tudok az az, hogy 2014 egy nagyon érdekes szezon lesz, sok nagy technikai szabályváltozással. Jó kapcsolatom van Mark Webberrel, amikor kezdtem, ő adott nekem néhány tanácsot, de őszintén szólva nem nagyon látjuk egymást a pályán attól eltekintve, hogy az európai futamokon a Red Bull és a Toro Rosso ugyanazt a vendéglátó egységet használja. De a legtöbb futamon Mark a paddock egyik, míg én a másik végén vagyok."
Egy red bullos szerződéshez Ricciardónak elsősorban a versenyteljesítményén kellene javítani, mert az időmérő edzéseken rendre jól teljesít, például tavaly a Bahreini Nagydíjon egy 6. rajtkockát szerzett, de a futamokon bizony gyakran elhalványul. "Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon egyszerű nézőpont a helyzet megítélése szempontjából" - vélekedik Ricciardo. - "Volt néhány nagyon erős versenyem, és voltak olyanok is, amikor ez nem látszott, ha valaki nem a teljes képet nézte."
Ricciardo: A leszorítóerő és fejlesztés a siker kulcsa
https://formula.hu/f1/2013/01/24/ricciardo-a-leszoritoero-es-fejlesztes-a-siker-kulcsa 2013-01-24 10:00:00 2013-01-24 10:00:00
A Toro Rosso ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo reménykedik benne, hogy a csapat új autója versenyképesebb lesz majd, mint amilyen a 2012-es STR7-es volt, ennek érdekében pedig az új STR8-asnak több leszorítóerőre lenne szüksége, míg a csapatnak a szezon közbeni fejlesztések tekintetében is előre kellene lépnie.