DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Kik foglalhatják el a maradék üléseket?

A szezon előtti teszt hamarosan megkezdődik, de a Force Indiánál, Marussiánál és a Caterhamnél még vannak üres ülések. Nézzük, kik azok a pilóták, akik jelenleg állás nélkül vannak és esélyesek lehetnek arra, hogy felálljanak a 2013-as rajtrácsra.

Bruno Senna


Mióta megérkezett a Formula-1-be 2010 elején Bruno Senna három csapatnál vezetett (HRT, Renault és Williams), 46 alkalommal állt rajthoz és 33 pontot szerzett. Annak ellenére, hogy 2012-ben többször ért célba az első tízben, mint csapattársa, Pastor Maldonado, a brazil pilóta elveszítette ülését a Williamsnél, helyét a finn újonc, Valtteri Bottas foglalhatja el. Ennek ellenére Senna továbbra is a kiegyensúlyozott pilóták közé tartozik és egy megfelelő autóban képes a pontszerzésre.

Vitalij Petrov




Petrov remek teljesítményt nyújtott sokkal tapasztaltabb csapattársával, Heikki Kovalainennel szemben a 2012-es szezonban és kulcsfontosságú szerepet kapott abban, hogy a Caterham megszerezte a tízedik helyet a konstruktőri bajnokságban, miután a Brazil Nagydíjon a 12. helyen ért célba. A pilóta korábban többször elveszítette koncentrációját, ám az egyre több tapasztalat begyűjtésével az orosz pilóta beérett versenyzővé vált, Formula-1-esa állást érdemel.

Jules Bianchi


A francia pilóta üstökös szerű junior pályafutást teljesített - nyert a GP2-ben, a Formula Renault 3.5-ben, valamint a F3 Eurószériában - felhívva magára a Ferrari figyelmét. A maranellói istálló Bianchit szerződtette Pilóta Akadémiájába. 2012-ben a Force India tartalékpilótája volt és kilenc szabadedzésen autóba ülhetett, jól teljesített, annak ellenére, hogy kevés időt tölthetett el vezetéssel.

Jaime Alguersuari


Alguersuari talán még csak 22 éves, de már két és fél szezont töltött versenyzéssel a Formula-1-ben. Ilyen éretlen korban valószínűleg még nem láthattuk a spanyol pilóta valódi teljesítményét és korábbi csapatánál, a Toro Rossónál mutatott eredményei azt feltételezik, még tud javulni. Annak ellenére, hogy számtalan ajánlatot kapott a Formula-1-en kívüli sportokból, Alguersuari szeretne továbbra is felállni a Formula-1-es rajtrácsra.

Adrian Sutil


2011 végén Adrian Sutil Nico Hülkenberggel szemben elveszítette versenyzői ülését a Force Indiánál. Tavaly a német pilóta több versenyen is feltűnt a paddockban és továbbra is jó kapcsolatban maradt korábbi munkaadójával. Statisztikája egészen jó, 90 futamon 95 pontot szerzett és ez vonzó lehet a csapatok számára.

Heikki Kovalainen


Talán több, mint 60 versenyt teljesített pontszerzés nélkül, de érdemes megemlíteni, hogy Kovalainen Formula-1-es versenyt is tudott nyerni. Három évet töltött el a Caterhamnél és a finn pilóta segített az új csapat felépítésében, gyakran a gyorsabb autókkal is fel tudta venni a versenyt. A csapatnak is köszönhető gyenge teljesítmény ellenére továbbra is motivált maradt és fizikális erőnléte kiváló.

Kamui Kobayashi

A Sauber korábbi pilótájának jelenléte mindig izgalmat keltett a pályán, de 2012-ben a durva élek lecsiszolódtak, néhány alkalommal remek vezetést mutatott be 60 Formula-1-es futamán. Első dobogós helyezését hazai versenyén, Japánban érte el, azon a napon Kobayashi remek sebességet mutatott és miközben az interneten gyűjtött pénzt versenyzői üléséhez az nem volt elég 2013-ra, ám az összegyűjtött összeg mutatja, mennyire népszerű a rajongók körében.

Timo Glock

Glock szakítása a Marussiával sokkszerűen érte versenyzőtársait, akik nagyra értékelik a német pilóta versenyzői tudását. Glock három alkalommal állhatott fel a Formula-1-es dobogóra, még a Toyotával, de az elmúlt három évben nehéz volt felfedezni képességeit egy versenyképtelen autóban. A Formula-1 valószínűleg elveszítette őt és Glock elképzelhető, hogy a DTM-ben folytatja pályafutását.

Giedo van der Garde

A Caterham tesztpilótájaként a holland versenyző hat szabadedzésen és a Fiatal Pilóták Tesztjén vehetett részt 2012-ben, majd közölte, a csapatnál versenyzői ülést kap. A 27 éves pilóta a GP2-ben futamot nyert és először 2007-ben vezetett Formula-1-es autót.

Narain Karthikeyan


A jó támogatókkal rendelkező indiai pilóta a tavalyi szezont a HRT-nél töltötte, az időmérő edzésen az utolsó rajtsorból nem sikerült előbbre lépnie. Azonban mióta 2005-ben a Jordannál bemutatkozott a Formula-1-ben sok tapasztalatra tett szert és komoly szponzori támogatást szerzett hazájából.

Luiz Razia


A brazil pilóta volt 2012-ben a GP2 sztárja, a bajnokságot a második helyen zárta és négy győzelmet szerzett. A Toro Rossónál és a Force Indiánál is tesztelhetett, ám korábban Formula-1-es autóba ülhetett a Caterhamnél és a Marussiánál is. Támogatóinak köszönhetően éhesen várja, hogy előrelépjen a Formula-1-be.

Davide Valsecchi


Valsecchi 2012-ben megelőzve Raziát a GP2 bajnoka lett, négy győzelmet aratott a szezon során. Az olasz pilóta a Lotusnál (most Caterham) lehetőséget kapott a 2011-es Maláj Nagydíj szabadedzésén és legutóbb a Lotusnál tesztelhetett a Fiatal Pilóták Tesztjén Abu Dhabiban. A GP2 korábbi bajnokai közül hat azonnal a Formula-1-be került és Valsecchi abban bízik, ő lesz a következő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: