Narain 2010-ben a NASCAR Camping World Truck Series Legnépszerűbb Pilóta Díját kapta meg, véleménye szerint a Formula-1-ben sokkal inkább az autó a meghatározó, nem pedig a pilóta. Az indiai versenyző a Formula-1-ről mondja el véleményét.
2012 decemberében a Race of Champions verseny Bangkokban nagy lelkesedéssel töltötte el Indiát miután kiderült te és Karun Chandhok egy csapatot alkottok. Néhány dolgot elmondanál a RoC-ról és arról, milyen volt a bangkoki rendezvény?
Nagyszerű volt a RoC-on részt venni; ez mutatja Ãzsia képes egy ilyen esemény megrendezésére. Csodálatos élmény volt és habár először vettünk részt rajta, képesek voltunk legyőzni a másik három ázsiai országot és megnyerni a RoC Ãzsia Kupát. Jó esélyünk volt a Nemzetek Kupájában is a jó szereplésre, de az utolsó pillanatban történt pályaváltoztatás ellenünk szólt, mivel nem tudtunk a módosított vonalvezetésen menni a verseny előtt. összességében jó munkát végeztünk és remélem, a jövő évben erősebben térünk vissza.
A médiában többször szó esett a Hispania Racing Team bizonytalan 2013-as indulásáról. Mi a probléma?
A HRT sajnos nem lesz ott a rajtrácson és ez csalódás, mert nagyszerű kiscsapat voltunk és mindenki szenvedélyesen végezte munkáját. Jól éreztem magam, tervem az volt, hogy velük folytatom és javulunk bármilyen lesz is anyagi helyzetünk. A gazdasági világválság minden területen csapást jelent, a Formula-1 sem kivétel. Amikor elfogy az autó fejlesztésére és a működésre fordított pénz, minden nagyon gyorsan szertefoszlik.

A HRT autói nem voltak versenyképesek. Mi volt a valódi probléma?
Egyszerűen hiányzott a pénz; a menedzsment nem tudott egy olyan költségvetést összeállítani, amely a kiscsapat működéséhez szükséges volt. A stabilitás is problémát jelentett, a csapat többször cserélt gazdát és ennek eredményeként a felső vezetés tagjai mindig változtak. Voltak jó szakemberek is, de pénz nélkül a Formula-1-ben nem lehet messzire jutni.
Mi a helyzet a Pirelli abroncsaival? Mennyire jelentettek problémát?
Időbe telt mire kiismertem az abroncsokat, mivel teljesen mások voltak, mint azok amelyekkel korábban versenyeztem. A nyári szünetre sokkal jobban megtudtam, hogyan tudom a legjobb teljesítményt és tartósságot kihozni belőlük és egészen erős volt ennek eredményeképpen a 2012-es szezon második fele.
A Formula-1-es versenyzés tökéletes egyensúly az ember és a gép között. Mi igaz ebből, különösen napjainkban?
Egyensúly, de a Formula-1-ben az autó határozza meg a pilótát. A junior szériákban az autók majdnem egyenlők és a pilótától függ, milyen előnyre tud szert tenni. De a Formula-1-ben még a legjobb pilóták sem győznek, vagy reménykedhetnek a pontszerzésben egy mezőny végi autóval. Minden együléses bajnokságban melyben elindultam nyertem versenyt, mert amikor az autók egyenlők voltak csak a tehetség volt az, ami a győzelemhez segített.
A Formula-1 nagy bajnokairól beszélve mindenki azt mondja, csapatuk támogatása és az első osztályú autó nélkül nem érhettek volna el sokat. Ez Sebastian Vettel és még Michael Schumacher esetében is így volt korábban. Mi a véleményed erről?
Természetesen, ha világbajnok szeretnél lenni, támogatásra van szükséged ahhoz, hogy az első nagy áttörést elérd a Formula-1-ben. A Mercedes fizetett a Jordannak Schumacher bemutatkozásáért, mivel náluk (Mercedes) sportautókkal versenyzett, míg Vettelt már junior pályafutása óta a Red Bull támogatta és így tovább, De meg kell érteni, hogy a Formula-1 sokkal inkább az autóról, mint a pilótáról szól, ez egy csapatsport, amelyben minden tag, a csapatfőnöktől, a tervezőkön, a pilótákon, az aerodinamikával foglalkozókon át az olyan emberekig, akik a szállításért, IT részlegért felelnek, stb. egy láncfolyamat részei. Ha egy szem eltörik, a láncolat megszakad.

Az FIA szabályai ellenére mennyire egyenlő ma a Formula-1 mezőnye? Úgy tűnik, a szakadék egyre növekszik az élcsapatok és a kiscsapatok között?
A Formula-1 az autósport csúcsa, így nem számíthatunk olyan speciális formulára, mint más junior szériákban. Biztos vagyok benne, ha a szabályokat megváltoztatva kevesebbet lehetne költeni, akkor a kisebb csapatok harcolni tudnának, ám ma ez nem igaz. Majd meglátjuk ebből a szempontból mit hoznak a 2014-es szabályok.
Mi a véleményed a turbómotorok visszatéréséről? Komoly befolyással lesz ez a pilótákra, csapatokra és a versenyre történő felkészülésben?
Biztosan előrelépés lesz - sokkal jobban környezetbarát, a technológia sokkal előrehaladottabb és sokkal hasznosabb az autóipar számára. A vállalatoknak nem érdekük üzemanyag faló V8-as motorok készítése és a Formula-1 is ugyanezt az üzenetet küldi - a gyártók sokkal jobban megragadják a környezetbarát technológiát, kisebbek lesznek a motorok, de majdnem ugyanolyan erővel rendelkeznek majd, mint a jelenlegiek. Ugyanez igaz a KERS-re, melynek továbbfejlesztése a hibrid utcai autókban is megjelenik. De ezek a változtatások óriási költséggel járnak. Nem vagyok benne biztos, megfelelően időzítették-e a szabályok megváltoztatását akkor, amikor a világot gazdasági válság sújtja.
Indiához visszatéve, te és Karun Chandhok olyan tehetség vagytok, akik képesek Formula-1-es szinten versenyezni. Hiszed, hogy India hasonló pilótákat tud kiállítani?
Remélem, de őszintén szólva nem tudom, mikor. Legalább öt év kell ehhez. Nagy változás történt az infrastruktúrában mióta Indiából elindultam majdnem két évtizeddel ezelőtt. Olyan bajnokságaink vannak, mint az MRF Challenge, amelynek Európában nincs párja és ott van az erős gokart program is. Majd természetesen a saját Formula-1-es versenyünk és az első osztályú helyszín, a Buddh International Circuit, így remélhetőleg a dolgok hamarosan összeállnak.
Mennyire nehéz egy indiai pilótának a Formula-1-be kerülni? Milyen akadályokat kell legyőzni?
A Formula-1-be kerülni mindenki számára nehéz és mi sem vagyunk kivételek. Természetesen tehetségre van szükség, de megfelelő támogatás nélkül semmit nem lehet elérni. A Tata Group támogatása nélkül lehetetlen lett volna eljutnom erre a szintre. Mint minden más élsportban magadba is kell nézni, megrendíthetetlen önbizalomra van szükséged és a legjobbat kell nyújtani, akár milyen források vannak.

összességében milyen tapasztalataid vannak a pályán?
Elég szerencsés voltam, mert óriási támogatást kaptam Formula-1-es pályafutásom során, első pályafutásom során India első Formula-1-es pilótája voltam és 2010-ben visszatérhettem. Az első Indiai Nagydíj jelentős pillanat volt és szerencsésnek érzem magam, mert hazai földön a sport csúcsán versenyezhettem és élvezhettem a támogatást, melyet csak remélni tudtam hazai versenyemen. Voltak hullámhegyek és -völgyek - sokat tanultam a pályán és azon kívül is - pilótaként és egyénként is első kézből tapasztaltam, a Formula-1-es autón hogyan kell óramű pontossággal dolgozni, versenyről versenyre, szezonról szezonra. Ez hihetetlen. 48 versenyen állhattam rajthoz!
Néhány évvel ezelőtt truck versenyeken is indultál. Mennyire volt más tapasztalat az izgalom és az adrenalin szempontjából?
A NASCAR truck talán kamionnak néz ki, de valójában egy alaposan felkészített versenyautó, nem olyan kamion, melyet az utakon látsz. Fantasztikus volt és időnként félelmetes, különösen az oválpályán megközelíteni a 300 kilométer/órás sebességet - erre nincs túl gyakran lehetőségünk a Formula-1-ben sem. Jó eredményeket értem el és néhány balesetbe is belekeveredtem, de sokat tanultam és természetesen az amerikai rajongók szenvedélyesek a sport iránt, fantasztikus élmény volt előttük versenyezni.