DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

A Ferrari vonórudas megoldást alkalmaz

A Ferrari ragaszkodik vonórudas megoldású első felfüggesztéséhez 2013-ban, közölte a csapat műszaki igazgatója, Pat Fry.

Tavaly az olasz csapat egy olyan koncepciót alkalmazott, amely a 2001-es szezon óta nem volt látható. A mezőny végén szereplő Minardi csapat alkalmazott vonórudas megoldást a 2011-es szezon során.

Fernando Alonso végül közel került tavaly a bajnoki cím megszerzéséhez, de a Ferrari először szenvedett az F2012-vel, amely miután komoly fejlesztésen esett át az egyik legversenyképesebb autóvá vált.

A vonórudas megoldásról Fry elmondta: "Természetesen nem ez volt a problémánk. Egy kis aerodinamikai előnyt szereztünk vele. A strukturális problémákat jól megoldottuk."




Az egyik problémát az elrendezés jelentett, a szerelőknek nehéz volt az autó elejével dolgozni, de Fry elmondta, az újítást 2013-ban is bevetik.

"Építünk rá, de másképpen fog kinézni. Nem lepődnék meg, ha mások is követnék ezt a megoldást. Amikor először beszéltünk róla az első reakció az volt, ez őröltség. De ha mérlegelsz mindent, akkor már nem is annyira hülye megoldás" - tette hozzá Fry.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: