A problémás szezon előtti tesztprogram után a spanyol pilóta segítségével a Ferrari a bajnoki címért küzdött még a szezonzáró Brazil Nagydíjon is. A tavalyi leckét megtanulva Alonso elmondta, optimista a maranellói csapat esélyeit illetően.
"Sokkal bizakodóbb vagyok, ez kétségtelen. Az aerodinamikai szabályok többé-kevésbé azonosak, mint tavaly. 2012 telén teljesen megváltoztattuk 2011-hez képest a kipufogó elrendezését és csak feltételeztük, mit találunk az autón. De az idei év sokkal normálisabb és sokkal bizakodóbbak vagyunk. Lehetünk gyorsabbak, vagy lassabbak mint a többiek, de nem lesz másfél, vagy két másodperc hátrányunk, mert a tavalyi év rekordnak minősült. Talán lehetetlen rosszabbul teljesíteni, mint tavaly, így bizakodom."

Alonso szerint a Ferrari sokkal jobb aerodinamikai fejlesztést tud végrehajtani, mert tavaly kiderült, a maranellói szélcsatornának kalibrációs problémái vannak és fejlesztés miatt a létesítményt be is zárták. A spanyol pilóta úgy gondolja, pozitívum, hogy a Toyota kölni szélcsatornáját használják.
"Úgy gondolom ez a döntés segíthet minket és az eredmények tekintetében kiegyensúlyozottságot érhetünk el. A Formula-1-es csapat nagyon összetett dolog. Az aerodinamika az egyik fő összetevő és a szélcsatorna, melyről többször elmondtuk, problémánk volt vele tavaly. Az első vezetőszárnyról a szélcsatorna azt mutatta két tizedmásodpercet nyerhetünk. Teszteltük, a versenypályára vittük, majd lassabbak lettünk. Volt időszak amikor a szélcsatornás tesztek a versenypályán nem ugyanolyan eredményt mutattak. Ãgy egyszerűen visszaléptünk. 2013-tól kezdve reméljük az egyik olyan csapat leszünk, mely újításokat tud bevetni és jó összehasonlító elemzésünk lesz a szélcsatorna és a pálya között. Változtattunk néhány dolgon, nemcsak a szélcsatornán. Új szakemberekkel erősítettük meg a csapatot; bízunk műszaki személyzetünkben és teljesen megbízunk az új szakemberekben, teljesen megbízunk a vezetésben és a főnökökben. Nekem és Felipének a vezetésre kell koncentrálni, jobbnak kell lennünk, mint korábban úgy a szélcsatornás eredményekben, mint az újítás terültén. Az eredményét majd meglátjuk. Ausztráliáig még sok az idő."