DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Kovalainen: Még tárgyalok a Caterhammel

Heikki Kovalainen elmondta, még tárgyal a Caterham csapattal, annak ellenére, hogy úgy tűnik, nem ő lesz Charles Pic csapattársa.

A finn pilóta már korábban közölte, nem szeretne fizetős pilóta lenni. Ezzel a kijelentésével a Caterham kívánságlistájának végére került, de válaszolva a csapat műszaki főigazgatójának, Mike Gascoyne-nak kijelentésére, Kovalainen elmondta, nem adta fel annak az esélyét, hogy negyedik évét is eltöltse a zöld-arany színű csapatnál.

Gascoyne a hétvégén kijelentette, Kovalainenből hiányzik a tisztelt és azt feltételezte, a Caterham egy olyan pilótát szerződtet, aki mögött komoly szponzori háttér van, így akár Vitalij Petrov, Bruno Senna és Luiz Razia is az esélyesek között tartható számon, míg Kovalainen kiesett a listáról. A finn pilóta azonban elmondta, továbbra is az esélyesek között szerepel.

"A tény az, hogy tárgyalásaim nem Gascoyne-nal folytatom, Tony Fernandes-zel és Cyril Abiteboullal egyeztetek" - közölte Kovalainen. "Jelenleg a tárgyalások folynak és nem gondolok másra, mint a Formula-1-re. A játék a végén ér véget és csak akkor tudjuk meg a végeredményt, akkor gondolkozunk arról, hogyan tovább."




Gascoyne kritikájára Kovalainen elmondta, nem számít arra, hogy a szakemberrel megváltozik viszonya.

"Mindig jó kapcsolatban voltam vele és még most is kapcsolatban állunk. Mike tapasztalat profi, ő és én hosszú időt dolgoztunk együtt."

A Caterham a 2012-es szezon végén jelentette be, Charles Pic lesz az egyik pilótája és a francia versenyző a Brazil Nagydíjat követően vitás helyzetbe került, amikor Petrov megelőzte őt, ezzel az orosz pilóta megszerezte a Caterham számára a konstruktőri bajnokságot. Az orosz pilótát várták többen is a Marussia korábbi pilótája mellé, ám a hét elején Petrov menedzsere közölte, a szponzori pénzek hiánya miatt a Caterhammel megrekedtek a tárgyalások. Senna és Razia is szóba került esetleges pilótaként, ahogyan a Giedo van der Garde és a Toro Rosso korábbi pilótája, Jaime Alguersuari nevét is lehetett már hallani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: