A korábbi két riválisnál, a McLarennél és a Mercedesnél változások történtek. A McLaren esélyeit nagyban csökkentette hogy Lewis Hamilton távozott, míg a Mercedes 2012-es szezonja a bíztató kezdés után problémás véget ért.
Habár a Ferrari és a Red Bull jól szerepelhet 2013-ban, Domenicali elmondta, nem szabad a többi riválist kizárni a versenyből. Ugyan a csapatfőnök szerint elvben a Ferrari és a Red Bull lesz a két meghatározó erő.
"Papíron ez helyes megítélés. De mint mindig nagyon, nagyon óvatosnak kell lenni. A mentális hozzáállásnál azt tartom helyesnek, hogy minden ellenfelet számításba veszünk, ahogy tavaly. Meglepetések talán minden évben adódhatnak. Úgy állok hozzá, hogy mindenkit számításba kell venni és nem szabad senkit kizárni a bajnoki küzdelemből."

A Ferrari új autóját február 1-jén Maranellóban mutatja be, Domenicali elmondta, a versenyautó a 2012-es modell továbbfejlesztése lesz, habár a kipufogóra nagy figyelmet fordítottak.
"Az egyértelmű, hogy a szabályok stabilitása miatt nem kell komoly változtatásokat végezni. Néhány finombeállítás történik, amely érdekes lesz, ezzel lehetőségünk lesz olyan területeken fejleszteni, ahol korábban nem tettük meg. Arra koncentrálunk, hogy a szabályok adta lehetőségek szerint a kipufogót jobban kihasználjuk, mert itt lehet további teljesítményt elérni."
A Ferrari szeretné, ha nem ismétlődnének meg azok a nehézségek, melyekkel a tavalyi szezon elején szembesültek. A 2012-es szezont egy kevésbé versenyképes autóval kezdték meg. A nehézségek egyik forrása a maranellói szélcsatorna helytelen kalibrálása volt, amelyet a létesítmény bezárásával megoldottak, a munkát a Toyota kölni gyárában végzik.
Domenicali bízik benne, hogy a pályán mutatott teljesítményt hátrányosan ez nem befolyásolja, amely fontos lesz, mert a csapatnak egyensúlyban kell végeznie a 2013-as és a 2014-es autóval végzett munkát a következő hónapokban.
"A 2013-as autó fejlesztését a Toyota szélcsatornájában kezdtük meg és ebben a szélcsatornában dolgozunk az idei évben, így nincs szükség összehasonlító ellenőrzésre. Sokkal hatékonyabb munkát eredményez ez - nem aggasztó az a tény, hogy nem vagyunk Maranellóban. Egy másik ellenfél (McLaren) is ebben a létesítményben fejleszti autóját és nagyon jó munkát végeznek. Biztosítani kell, hogy a nyári szünetben készen állunk a munkára a továbbfejlesztett létesítményben, biztosítani kell a maranellói visszatérést egy olyan helyszínre, amely a befektetéshez képest a maximális technológiával rendelkezik. Ez fontos év lesz, ahol nem lehetünk eredménytelenek és azt hiszem, jó döntést hoztunk."