DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Skót józan ész

Az Autosport International kiállítás jellegéből adódóan felvonultatja régmúlt idők nagyjait a jelenlegi hősök mellett és általában a jelen F1 hősei számottevően nagyobb közönséget vonzanak, mint a régi harcosok.



Ez a szabály azonban nem érvényesül egy olyan legenda esetében, mint a három F1 világbajnoki címmel büszkélkedő Sir Jackie Stewart. A Red Bull Racing elődjének (a Stewart-Ford alakult át Jaguárrá, amelyet 2005-ben a Red Bull vett át) alapítója nagy formában volt, kijelentette, hogy ő Lewis Hamilton helyében a McLarennél maradt volna, hiszen "jobb ma egy veréb mint holnap egy túzok." Példaként az ő karrierjét hozta fel, hogy inkább a Tyrrellel maradt, mert Ken Tyrrell mindig folyamatosan a legjobb szerelőket és feltételeket biztosította számára és ez a kulcsa a 27 győzelmének. Kiváló karrierjének külön standot szántak az ASI szervezők, ahol az első bajnoki címet eredményező Matra MS080-ast lehetett megtekinteni, a későbbi sikeres Tyrrell-Fordok, valamint az első futamgyőzelmét bebiztosító BRM társaságában. "Nézzétek Stirling Moss példáját - mondta Sir Jackie - ő mindig a jobb autók reményében vándorolt csapatról csapatra és soha nem lett bajnok." Szerinte a Maldonadóhoz és Grosjeanhoz hasonló felelőtlen pilótákat sokkal szigorúbban kellene megbüntetni, hiszen ez a generáció immár 19 éve nem kellett szembesüljön tragédiával az F1-ben. "Higgyétek el nekem, csak idő kérdése, hogy előforduljon egy tragédia és az vízválasztó lesz a jelenlegi pilóták hozzáállásában. Szavakkal nem lehet kifejezni, milyen volt az én időmben amikor nemcsak a tragédiával kellett szembenézni, hanem a hátramaradt családtagok (akik barátaink is voltak) vigasztalása is terhelte a lelkünket." Szerinte a mostani generáció a családhoz való hozzáállás tekintetében sem jeleskedik, amelyet Sir Jackie "az Isten szerelmére, David Coulthard még mindig nincs megnősülve!" felkiáltással fejezett ki. "És nézzétek Lewist is, valami csinos cicával (Pussycat Dollal) múlatja az időt...".

A skót legenda arról számolt be, hogy a jelenlegi F1 filmláznak hatására (Senna, Rush) újrakészítik a Roman Polanski-val összehozott egykori Monacóban forgatott dokumentumfilmet, valamint tervei vannak egy önéletrajzi filmmel kapcsolatban is, amely Stewart és egykori csapattársa, Francois Cevert kapcsolatát boncolgatná. Köztudott, hogy nemcsak Sir Jackie, hanem felesége és családja is közel állt az 1973-ban Watkins Glenben elveszített francia tehetséghez. Visszatérve a jelenlegi F1 pilótákhoz, Vettelt nagyra tartja, de szerinte a német még nem bizonyított gyenge autókban, tehát korai lenne még a legnagyobbak között emlegetni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: