DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Nem hátrányos a Sauber pilótafelállása

Nico Hülkenberg elmondta, véleménye szerint a Sauber pilótafelállása nem lesz negatív hatással a csapat szezonkezdetére.

A Force Indiától a Sauberhez szerződő Hülkenberg csapattársa az újonc Esteban Gutierrez lesz a 2013-as szezonban, a hinwili csapat teljesen új pilótafelállással kezdi az évet. A csapatnál történt változás ellenére Hülkenberg úgy érzi tapasztalatával és Gutierrez tartalékpilótaként elvégzett munkájával már az első teszten képesek lesznek jól teljesíteni.

"Őszintén szólva nem látok semmi hátrányt ebből" - nyilatkozta Hülkenberg. "Új vagyok a csapatnál, de nem új a Formula-1-ben és Esteban tesztpilótaként tapasztalatot szerzett a Sauberrel, így már ő sem új nekik. Azt kell mondjam, ez nem hátrány, sokkal inkább lehetőség egy jó tudás megszerzésére."

 




Hülkenberg elmondta, csak akkor kéri a C32 megváltoztatását, ha a tesztelés során felfedezte az autó erősségeit és gyengéit.

"Az év ezen időszakában jól kell érezni magam az autóban. Jó üléspozíciót találni, mert a kényelemhez ez nagyon fontos. Szerencsére jó a pozícióm, így készen álluk a február eleji jerezi tesztre. Jelenleg nincsenek problémák. Ez addig így is lesz, amíg nem mész a pályán, körözöl az autóval, így fedezed fel a problémákat, vagy a gyengeségeket. Így Jerez döntő próba lesz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: