Ahogyan tavaly, úgy az idei évben is Bianchi volt a leggyorsabb a Beto Carrero pályán, ám 2012-ben a mérlegelés során problémák adódtak és a francia pilótát kizárták. De az idei évben nem volt probléma.
"Tavaly ugyanilyen eredményt értem el, de hibáztunk a mérlegelésnél és végül kizártak" - közölte vasárnap Bianchi. "Most is sikerült győzni, nagyon örömteli érzéseim vannak." Remélem, az év során visszatérhetek a pályára és szeretnék köszönetet mondani Felipe Massa családjának a tökéletes szervezésért. Köszönet továbbá minden rajongónak és résztvevőnek, örömteli volt a világ legjobb pilótáival versenyezni."

Fernando Alonso nem volt szerencsés egyik versenyen sem, egy baleset áldozata lett. Vasárnap a spanyol pilóta a 18. helyen végzett, azonban elégedetten távozik a hétvégéről és megígérte, 2014-ben ismét rajthoz áll.
"Végül a verseny nem volt sikeres, de a hétvége nagyon érdekes volt" - összegezte eredményét Alonso. "Remélem a nézők számára sem volt kevésbé szórakoztatóbb, mint nekem. Ha Felipe hív, természetesen jövőre is jönni fogok."
A versenyt szervező Felipe Massa vasárnap a nyolcadik helyen végzett és nem volt elégedett eredményével, de hozzátette, a verseny egyre keményebb. "Ez a verseny számomra a legnehezebb volt. Amikor nem úgy megy minden, mint szeretnéd minden elveszített tizedmásodpercnek nagy jelentősége van. Talán a szenvedés még nagyobb volt, mint korábban, de a legfontosabb, hogy minden évben egyre komolyabb jelentősége van versenyünknek. Nagyon örülök, hogy a résztvevők között Fernando Alonsót is üdvözölhettük, biztos vagyok benne, tetszett neki a rendezvény."
A két Ferrari pilótának mozgalmas programja lesz, hiszen a gokartverseny után azonnal repülőgépre szálltak és Olaszországba repültek, mivel hétfőtől számukra hivatalosan is megkezdődik a 2013-as szezon. A 23. Wrooom január 14-től veszi kezdetét Madonna di Campiglióban, ahol a Scuderia Ferrari a sajtó képviselőivel találkozik. A különböző rendezvények mellett Massa és Alonso ismét gokartba ül: a Wrooom egy versennyel ér véget, mely a Ferrari pilótái és a Ducati motorosai között zajlik majd a trentinói jeges tavon.