DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Sato marad az Indycarban

Takuma Sato hosszú várakozást követően végül megerősítette, hogy a 2013-as szezonban is az amerikai Indycar bajnokságban, az AJ Foyt Racing csapat pilótájaként fog versenyezni, miután a 2012-es szezont a Rahal Letterman Lanigan csapatban töltötte.

Sato az angol Mike Conway helyét veszi át az AJ Foyt Racingnél, ahol az egyedüli pilóta lesz, aki a 2013-as szezon összes futamán rajthoz áll majd, míg a csapat másik pilótája, az újonc Chase Austin az Indianapolisi 500-as futamon vezetheti majd a csapat második autóját. A csapat tulajdonosa, AJ Foyt szerint a Formula-1-et is megjárt Sato a sokoldalúsága, a tapasztalata és a lelkesedése miatt kézenfekvő választás volt.

"Sok kérdőjel van, amikor egy szezon véget ér, de én örülök, hogy most minden a helyére került" - nyilatkozta Foyt. "Mi Takuma Satót választottuk, mert ő sok tapasztalatot hoz a csapathoz és ugyanolyan éhes, mint egy újonc, és biztosan bizonyította már, hogy nyerni akar. Szeretem azt a tényt, hogy Sato az épített és az ovál pályákon is versenyképes, és úgy gondolom, hogy nagyon sokat tanult az alatt a rövid idő alatt, amit itt töltött, így már alig várom, hogy együtt dolgozhassam vele ebben a szezonban."



Sato biztos benne, hogy az új csapatában nagyon sok lehetőség van, amit ő ki is tud majd használni az idei szezonban. "Én tavaly számtalan alkalommal láttam potenciált a csapatban" - nyilatkozta Sato. "Úgy gondolom, hogy ez a csapat rendelkezik az egyik legjobb mérnöki gárdával a paddockban, amit Don Halliday vezet. Ezért már alig várom, hogy a jövőhónapban elkezdhessem a teszteket."

A Formula-1-ben egy dobogót szerző 36 éves japán pilóta 2010 óta versenyez az Indycarban ahol azóta 2 pole pozíciót szerzett, míg tavaly Indianapolisban a győzelemért csatázó Sato két dobogójával a bajnokság 14. helyén zárta az évet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: