Egyéb hírek
Elefánttal mosatták le a balatoni autót
A Balatonon sok mindent lehet csinálni a fürdésen kívül is. Erre szerették volna felhívni a figyelmet azok a turisztikai szakemberek, akik különleges szívességre kérték ezt az elefántot.
részletekMég nőkkel is beszélgethetsz az F1 2016-ban
Vagy a valósághoz való hűség miatt inkább csak ők beszélnek? Mindegy is, a lényeg az, hogy az alábbi videó részletes betekintést nyújt az új F1-es játék karrier módjának lehetőségeibe.
részletekMég egy gyárat épít Kecskeméten a Mercedes
A Mercedes-Benz megépíti második gyárát Kecskeméten, amely első-és hátsókerék meghajtású személygépkocsik gyártására is alkalmas lesz.
részletekÁlcázzák az új BMW 5-öst
Az ősszel bemutatkozó, 2017-es BMW 5-ről korábban már láthattunk a Nürburgringen készített amatőr felvételt, most pedig a gyár tett közzé néhány fotószalagon készített képet – az autóról most sem hiányzik a formákat ködösítő álcafestés.
részletekEmber az autópályán! Vigyék már onnan!
Nem tudjuk, mi motiválta a 80 éves öregurat, de elektromos kerekesszékével felhajtott egy kínai autópályára, ráadásul forgalommal szemben (arrafelé pedig leállósáv sincsen!). Ámokfutását a rendőrség állította meg.
részletekA sebesség mámorító – és veszélyes
„Az élet a gyors sávban” – remek válogatás az autózás és versenyzés világából: a száguldás könnyen rabul ejti az embert, de a felvételek egyúttal arra is emlékeztetnek, hogy a baj könnyen megtörténhet.
részletekSuzuka, Rio és hoki – Ismerd meg Bottast
A mezőny másik finnje Twitter-profilján válaszolt rajongók kérdéseire – ebből gyűjtöttünk egy adagot, melyből jobban megismerhetjük „Vale”, azaz Valtteri Bottas személyiségét.
részletekKamerák akcióban: Két keréken is biztonságban
Ha azt mondom, road movie, azt mondod, Szelíd motorosok. Ma már nem kell hollywood-i rendezőnek lenni ahhoz, hogy leforgassuk saját mozinkat, amint motorosként vagy bringásként az országutakat rójuk.
részletekEzért nem voltak Sarka Katáék a Magyar GP-n?
A hazai sport és a közélet ismert arcai mellett a Magyar Nagydíjon évről évre feltűnnek a celebvilág híres és hírhedt figurái is – ketten most közülük hiányoztak, de sejteni lehet, hogy miért...
részletekÖnjelölt Batman támadt a rendőrökre
Az eset Seattle-ben történt: a rendőrök először csak azt észlelték, hogy a gyanúsított valamit az autónak dobott – akkor érte őket meglepetés, mikor alaposabban szemügyre vették, mi volt az.
részletekMekkora egy ilyen baleset esélye?
Az úton senki sem járt, kilométerekről láthatták egymást, bőven volt hely lehúzódni – a Lada azonban az út rossz oldalán haladt, az utolsó pillanatokban pedig mindketten rossz irányba akartak kitérni.
részletekBizarr autók múzeuma
A felvételen látható autógyűjtemény meglehetősen gazdag, még F1-es Ferrarit is felfedezhetünk benne – néhány példányt azonban nehéz bárhová is helyezni.
részletek