Egyéb hírek
Hatalmas csattanás lett a fékezésből
Méghozzá rögtön kettő - pedig a hátulról jövő láthatta, hogy baj lesz. A megcsúszó autó először a szemből érkezőt találta telibe, majd a mögötte jövő sem tudott megállni.
részletekA készpénzes autóvásárlás helyett
Számos lehetőség közül választhatunk, ha autót szeretnénk vásárolni. A piaci trendek alapján elmondható, hogy mind a készpénzes, mind a hitelre történő vásárlás kezd háttérbe szorulni.
részletekNeymar és Usain Bolt is Hamiltonról áradozik
Új világbajnoki címe apropóján Lewis Hamiltont köszöntötte a közösségi médiában az F1-es celebekből álló baráti köre: olyanok gratuláltak, mint Beckham, Bolt vagy Neymar.
részletekBudapesten debütált a vadonatúj Nissan LEAF
A Budapest Auto Show-n mutatták be a magyar közönség számára a vadonatúj Nissan LEAF-et. Az új modell egész hétvégén megtekinthető a Millenáris B épületében, más Nissan modellek mellett.
részletekEmberi hátsót utánzó robotot használ a Ford
Elkészült a robot, amely úgy mozog, akár egy emberi hátsó, és tökéletesen képes utánozni, ahogyan a vezető és az utasok beleülnek az autóba, illetve kiszállnak onnan.
részletekSainz: Minden csütörtökön borotválkozom!
Az újságírók arra lettek figyelmesek Mexikóban, hogy a spanyol F1-es pilóta megváltozott külsővel jár-kel a paddockban, ezért feltették neki a kérdést: vajon mindez a Renault-ra váltásnak köszönhető?
részletekTúl a 3 milliárdon a Shell kenőanyagok
A Shell kenőanyagok magyarországi forgalma idén várhatóan 10 százalékkal bővül, és átlépi a 3 milliárd forintot.
részletekMenetpróba: C3 Aircross, kényelemre hangolva
Már kapható a kereskedésekben a legfrissebb Citroen szabadidőautó, ami stílusos, kényelmes és jól személyre szabható.
részletekA Nissan Bemutatja a LEAF NISMO koncepciót
A Nissan több érdekes tanulmányautót és sorozatgyártású járművet is bemutat az idei Tokiói Autókiállításon, így a vásárlók bepillantást nyerhetnek a vállalat legújabb és jövőbeni innovációiba.
részletekMár csak a jövőbe nem lát a Mio új kamerája
Többfunkciós kamera? A Mio legújabb, MiVue 700-as dashcam-jei nemcsak az eseményeket rögzítik, de számos más módon is hasznosítják optikájuk kiváló képességeit.
részletekExtrém körülmények között az új Land Rover
A legváltozatosabb útviszonyok mellett zajlik a Land Rover Experience Tour Peruban. A négyhetes túra során a 6 fős nemzetközi csapat Wrangler DuraTrac abroncsokkal ellátott, új Land Rovert vezet.
részletekOrbán Viktor avatta fel a Bridgestone üzemet
Befejezte fejlesztési programját és felavatta 85 milliárd forintos beruházással kibővített tatabányai üzemét a Bridgestone.
részletek