DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 16. hétfő

Egyéb hírek

Ezzel sosem akarsz szembetalálkozni

A kamerával felszerelt autósnak fékeznie kellett, mikor látta, hogy a buszt előzik – épp elfért, az igazi ijedtség azonban csak akkor következett, mikor az első mögött egy második kocsi is feltűnt.

részletek

Hamilton beégett Formula-E-ismeretével

A brit a közösségi médiában azt akarta demonstrálni, hogy más szériákkal is foglalkozik: csakhogy épp friss helyett egy hároméves videóval támasztotta alá tájékozottságát.

részletek

Verstappen fiktív holland pályát tesztelt

A Red Bull pilótájának eredményei révén Hollandia előbb-utóbb visszatérhet a naptárba: Verstappen egyik szponzora meg is alkotott egy virtuális vonalvezetést, amelyet maga a versenyző is kipróbált.

részletek

Tom Hanks végre megkapta saját Kispolszkiját

Az Oscar-díjas színész még egyik, Magyarországon forgatott filmje során szerette meg a legendás autómárkát, ezért úgy döntöttek, egy külön neki kialakított darabbal lepik meg őt.

részletek

Ennek a sofőrnek teljesen elment az esze

Kezdődött az egész azzal, hogy elállta a felvételt rögzítő autós útját, de ami ezután következett, arra tényleg nehéz szavakat találni: a rükvercet nem ismerte fel vagy a dudaszó vadította meg?

részletek

Éld újra a szezonzárót az F1 2017-tel!

A múlt hétvégi Abu Dhabi Nagydíj sem maradhatott ki a sorból: a videó készítői újraalkották a 2017-es évad utolsó versenyének legfontosabb mozzanatait a legfrissebb F1-es játékban.

részletek

A legkeményebb kihívás: Túlélni Bakut

Valószínűleg keveseknek kell magyarázni, mi fog történni a következő videóban: egy YouTuber maximális töréserősséggel, billentyűzöttel próbálja abszolválni az Azerbajdzsáni Nagydíjat.

részletek

Így csapódik falnak 200 km/h-val a Mikulás

Kissé bizarr videóval kívánt kellemes ünnepeket a Dynamic Test Center: összetörtek egy mentőhelikoptert, egy kukás autót, egy legóból készült Ferrarit, egy motoros Mikulást és egy Barbie-autót is.

részletek

Dögös szabadidő koncepció a Toyotától

Javában tart a Los Angelesi Autószalon, ahol az Észak-Amerikában is kifejezetten erős, környezetbarát hibrid modelljeiről ismert Toyota igazán látványos szabadidő autó koncepciót mutatott be.

részletek

Vadonatúj 2018-as Jeep Wrangler

A vadonatúj Jeep® Wrangler – a valaha létezett legjobb terepalkalmasságú szabadidőjármű – a Los Angeles-i Autószalonon mutatkozott be.

részletek

Nagynénje halála óta él a mának Hamilton

Egyelőre az F1-ben akar maradni Lewis Hamilton, de bizonyos okokból várja a sport utáni éveket is. Elmesélt egy tragikus személyes történetet, amely arra buzdítja, hogy ne csak a versenyzés létezzen számára.

részletek

BMW: Az elektromos sportautózás új dimenziója

A világ legnagyobb példányszámban értékesített plug-in hibrid sportautójának megújulásával a BMW i8 páratlan sikertörténetében újabb lebilincselő fejezet veszi kezdetét:

részletek