DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Száguldás nyitott tetővel és V8-as szívvel

Csak az ősszel kerül az amerikai kereskedésekbe a Mercedes-AMG C63 Cabriolet. Sebaj, mert az AIRCAP és az AIRSCARF akár a hidegtől is megvéd!

mercedesamgc63cabriolet03



A New York-i Nemzetközi Autókiállításon leplezte le a Mercedes-Benz a C-osztály Cabriolet legerősebb változatait, az AMG-modellekben a 4 literes, V8-as szív dübörög, 469, illetve 503 lóerős csúcsteljesítménnyel. Mindkettőhöz hétfokozatú automata sebességváltó kapcsolódik, melynek segítségével az „alapváltozat” 4,1 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, az S-modell viszont 0,1 szekundummal még nála is gyorsabb. Végsebességük 250 és 300 km/h, de ezeknek az adatoknak egy kabrió esetében inkább csak elméleti szerepe van.

Jelentős különbség viszont a két variáns között, hogy míg a Mercedes-AMG C63 Cabriolet önzáró differenciálműje elektronikus, addig a C63 S-é mechanikus. Ezzel párhuzamosan utóbbi pilótája több üzemmód közül válogathat, mint a normál változaté, a Race mód kizárólag csak az övé.

mercedesamgc63cabriolet05

Megjelenésüket tekintve azonban mindegyik kellően elegáns, a vászontető színétől és a fényezéstől függetlenül. Akár 20 colos könnyűfém felnik is szerelhetők a kabriók alá, miközben az utasok kényelméről a fentebb már említett AIRSCARF és AIRCAP rendszer gondoskodik. Emellett feltétlenül említést érdemelnek még az opcionális Performance ülések, az új háromküllős volán, az AMG Performance kipufogórendszer és az AMG kerámia fékrendszer. Természetesen a biztonsági arzenál is hiánytalan, ahogy azt már a Mercedes-Benzektől hagyományosan megszokhattuk. A nyitott sportkocsik idén ősszel kerülnek a kereskedésekbe.

mercedesamgc63cabriolet

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: