DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Nem az a tipikus dinnyés-Merci

New Yorkban debütál az E-osztály AMG-s belépőmodellje. Az „E43 4MATIC” jelzést viseli majd a fenekén.

mercedesamge434matic01



A Mercedes-AMG – a C-osztályhoz hasonlóan - az új E-osztályba is beleültette a 3 literes, biturbó V6-os szívet, ezúttal 396 lóerős csúcsteljesítménnyel és 520 Nm-es nyomatékmaximummal. Az E43 4MATIC nevet viselő limuzin így 4,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, végsebessége pedig 250 km/h (természetesen elektronikusan limitálva. A remek menetteljesítményekhez az alapfelszerelésként kínált 4MATIC összkerék-hajtás, a kilencfokozatú automata sebességváltó, illetve az adaptív csillapítással kiegészített AIR BODY CONTROL sport futómű is hozzájárul.

mercedesamge434matic04

Utóbbinak köszönhetően a pilóta háromféle – Comfort, Sport és Sport Plus – üzemmód közül választhat, miközben a hajtáslánc alapra a nyomaték 69 százalékát juttatja a hátsó tengelyre. Az 1840 kilogrammot nyomó (menetkész tömeg, pilótával, csomagokkal és 90 százalékig tele tankkal) Mercedes-AMG E434MATIC alapra 19, opcióként 20 colos könnyűfém felniken gördül, alattuk négydugattyús féknyergekkel szerelt féktárcsák gondoskodnak a biztonságos és erőteljes lassulásról.

mercedesamge434matic03

Extra élvezetet jelenthet a pilótának, hogy kívülről alig-alig látszik az autón a tudása, mindössze a diszkrét hátsó diffúzorba ágyazott kipufogók árulkodnak a Mercedes-AMG képességeiről. A csillagos újdonság New Yorkban debütál, s már a nyár folyamán elkezdődik a forgalmazása.

mercedesamge434matic02

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: