DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
Egyéb

Geely GC9 - China Car of the Year 2016

A világ legnagyobb autópiacán már megválasztották az Év Autóját. Először diadalmaskodott hazai – azaz kínai - modell a versenyen.

geelygc9



Mint mindenhol, Kínában is hatalmas presztizs értéke van ennek a címnek, s legalább ekkora, ha nem nagyobb „kézzel is fogható” gazdasági haszna. A korábbi években megválasztott modellek mind-mind jelentős gazdasági sikert értek el. Ráadásul ez az első hazai gyártású autó, mely megkapta ezt a díjat, ami különösen sokat jelent a Geely történetében.
geelygc9bA GC9 különben teljesen ismeretlen az európai piac számára, Kínában viszont ez a típus a „belépő” a luxus kategóriába. A méretei impozánsak, közel öt méter hosszú, a tengelytávja pedig nem kevesebb, mint 2850 milliméter, ami a Mercedes-Benz E-osztály paramétereihez hasonló. A motorizáltsága szintén érdekes, hiszen a palettán az 1.8 literes benzinmotor ugyanúgy feltűnik, akár a zászlóshajónak szánt 3.5 literes V6-os.
geelygc9a

A belső tér kialakításán és minőségén nagyon jól látszik, hogy a Volvo felvásárlása óta mennyit fejlődött a Geely. Még európai szemnek is kellemesnek a látvány, emellett gyakorlatilag az összes fontosnak tartott biztonsági és vezetőtámogató rendszer is megtalálható az autóban.

geelygc9c

A szavazáson egyébként 20 kínai szakújságíró vett részt, akiknek nem volt könnyű dolguk ebben az évben, hiszen nem kevesebb, mint 140 jelölt közül kellett választaniuk. A GC9 a Mercedes-Benz Maybach S-osztályt, illetve a Jaguar XE-t győzte le. Több már kategóriában is választottak győzteseket, így juthatott kitüntető címhez a Volvo XC90 vagy a Ferrari 488 GTB is.

2016 China Design Car of the Year – Mercedes-Benz AMG GT S | 61 pont
2016 China Performance Car of the Year – Ferrari 488 GTB | 116 pont
2016 China Green Car of the Year – Lexus NX 300h | 92 pont
2016 China SUV of the Year – Volvo XC 90 | 72 pont

geelygc9d

A kategóriák végső pontszámai az alábbiak szerint alakultak:

Top 3 Finalista for 2015 China Car of the Year:

1.      Geely GC9 | 104 pont
2.      Mercedes-Benz Maybach S-Class | 61 pont
3.      Jaguar XE | 55 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: