DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Egyéb

VSR: A Formula bajnokság is túllépett az Olasz nemzeti fordulón

""Megkésve, bár de törve nem!" Mondhatnánk ezt a cikkre, amely most feleleveníti a Benelux kör előtt az utolsó olaszországi futamok történéseit röviden"


 

Monza az a pálya, ami mindkét bajnokságban, így a Formulában is az egyik legjobban várt verseny volt.



 



 

A pontverseny végig szorosan állt, a legendás "tifosi pályáig", így bizakodhattunk, hogy a pilóták folytatják a vérre menő küzdelmet, persze, csak képletesen. Ám, nekik is számolni kellett azzal, amit már a Eurocup mezőnye is megtapasztalt, hogy a tizedekért bizony áldozatokat kell hozni, amik viszont a futamon akár végzetesek lehetnek az eredményekre nézve, ugyan is a büntetések elég könnyen kiosztásra kerültek.



 



 

Ennek megfelelően mindenki próbált óvatosan menni, aki pedig már a túra mezőnyében is indult itt egy héttel korábban, az csak egyszerűen korábbi hibáit szerette volna orvosolni, feltéve, ha volt.



 



 

Suborits Péternek ezt a futamot ki kellett hagynia, helyére, az erő képviseletében viszont rögtön Szűcs Máté lépett. Az várható volt, hogy Csuti Zoltán hozza a formáját, így nem volt meglepő, hogy a teszten elért fölényét átmenti az időmérőre is, az viszont annál inkább okozott meglepetést, hogy se Varga Dávid, se Szűcs nem tudta korábbi idejét még megközelíteni se. Mindketten a 44-es időn kívül ragadtak. Báldi Gergő "gyengélkedése" ellenére is hozta a top 5 eredményt a 4. helyével. Üdvözölhettünk egy visszatérőt is, aki ha nem is rendszeresen, de néha indulója a bajnokságnak. Varga Péter szorosan követte az élmezőnyt. Kopácsi Attila személyében egy újonnan csatlakozó versenyzője is volt a mezőnynek.



 



 

Az időmérő után a sorrend az első tíz helyen a Csuti, Szűcs, Varga D., Báldi, Gályár Balázs, Nagy László, Molnár Dániel, Komlósi Péter, Bajka Mátyás, Nagy Dávid neveket soroltatta fel.



 

A rajtrácsra felállókat "száraz hétvége" fogadta, így nem kellett külön koncentrálni az esős körülményekre.



 



 

Az első futam rajtja tűrhetően sikerült. Varga D. jól jött el, aztán hirtelen visszalassult, a 4. helyet viszont tartani tudta. Elől Csuti-Szűcs-Báldi csatázott, majd Báldi hibázott, amivel nehéz helyzetbe hozta a mögötte haladó Vargát. A Formula csapat versenyzője mellett többen elmentek, így a középmezőnybe csöppent. Később még hibázott is, mint később kiderült technikai gondjai voltak az első futamon. A megpördülésénél Juhász Csabával akadt össze, mindkettejük autója sérült, de be tudták hozni a végéig.



 

A leintést Csuti láthatta meg elsőként, bár győzelme nem volt egyszerű. Szűcs végig a nyomában tartózkodott. A dobogó legalsó fokára Báldi állhatott fel, aki helyzetét Nagy Dávid nehezítette meg. A beérkezésénél fél másodperc volt közöttük.



 

Az első 6. helyig duók alakultak ki. Molnár és Varga.P is közel egymáshoz futott be, alig egy tizeddel Molnár javára.

Gályár próbált nevető harmadik lenni, de végül csak a 7. lett. Őt követte Bajka Mátyás, Nagy L., és Komlósi Péter.



 

Varga D. végül a 14. helyen érkezett be a célba.



 

A második futamra ismét az első nyolc fordult.



 

A rajtnál az eleje eljött tisztán, viszont a középmezőnyben Komlósi Péter okozott galibát. Meglökte Juhász Csabát, akinek már ekkora kijárt a jóból, majd ő, Varga Dávidon taszított egyet. Juhász, sőt, Varga D. is megpördült, majd többen is hozzáértek a Formula csapat versenyzőjének autójához. Szerencséjére néhány letörő elem darab mellett más baja nem lett versenygépének. De nem volt itt vége a történéseknek Varga számára. Az utolsó szektorban az újonc Kopácsi hibázott, s Varga bele is szaladt, ám ismét szerencsésen jött ki az esetből, bár a mezőny végéről kellett felzárkóznia, ami sikerült is, hisz végül a jónak mondható 5. helyen intették le.



 



 

Az élen Nagy Dávid ismét előhúzott egy váratlan. Magabiztos, és gyors versenyzésének köszönhetően győzni tudott a 2. futamon.



 

Mögötte Csuti tisztes távolságban futott be. A harmadik helyért Varga P. és Gályár öldöklő csatát folytatott, s végül 18 ezreddel Varga érkezett a dobogó 3. fokára. Lányi Tamás lett 6., mögötte Müller Péter, Komlósi Péter, Mihály Tamás, Szemenyei Ákos volt a sorrend. 

Molnár, Báldi, Szűcs, Nagy L. ütközés miatt nem tudták befejezni a futamot.



 

Az utolsó nemzeti forduló előtt Csuti magasan vezeti a bajnokságot. Mögötte a dobogós helyekért, illetve a további helyezésekért még nem lejátszott a meccs. Természetesen az éllovas sem lehet nyugodt, hisz még 7 futam van hátra. Kedden a mezőny a SPA-i aszfaltcsíkon nyitja a Benelux szakaszt.



 

A bővebb eredmények és statisztikák a VSR.hu oldalon találhatóak meg. További információk szokás szerint a Fórumon és a Virtual SimRacing Facebook profilon érhetőek el.



 

A Belga versenyt természetesen élőben lehet majd követni.  

Tartsatok velünk tehát a 7. versenyen, ahol korábban a Seat mezőnye már bebizonyította, hogy össze lehet hozni az év eddigi legjobb versenyét!



 

A monzai futamok közvetítése a VSR-en kívülálló okok miatt sajnos elmaradtak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: