DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Eldőlt az első kecskeméti CLA sorsa

Amikor Orbán Viktor január 25-én a kecskeméti gyárcsarnokban kiszállt az első új Mercedes CLA volánja mögül, már sokan beszélték, hogy a Mercedes-Benz különleges sorsot szán ennek az autónak. A Job No. 1 teljes külső felületét felparcellázzák, és az így létrehozott négyszögeket darabonként 10 ezer forinttól bocsátják a jótékonykodni vágyó magánszemélyek és cégek rendelkezésére.

Az adományozók szabadon dönthetnek, mire használják a megvásárolt körülbelül tenyérnyi felületet. Az akcióhoz létrehozott webes szerkesztőfelületen maguk a jelentkezők szerkeszthetik majd meg és helyezhetik el arcképüket vagy az általuk képviselt cég logóját a karosszérián. Ha a CLA, körülbelül tíz négyzetméteres felülete teljesen megtelt, az autó megkapja az egyedi dekorációs fóliát, majd országjáró turnéra indul.

A mozgó minitárlat állomásain a hazai márkakereskedésekben, a MÜPA-ban, a Gourmet Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon, a Balaton Soundon, bevásárló központokban, illetve a Mercedes hagyományos túraversenyén, a Csillagtúrán bárki megnézheti majd az első kecskeméti limuzint, miközben az akcióból származó teljes bevételt átutalják a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálatnak. Aki esetleg nem tud személyesen elmenni megnézni a CLA Job No. 1-t, az pótolhatja az élményt ha felkeresi a Mercedes magyar honlapját, ahol a kész autót minden irányból megjelenítheti egy interaktív alkalmazással.

Nem ez lesz a Mercedes és a Gyerekmentő Szolgálat első közös akciója, hiszen 2012-ben áprilisában együtt indították el Magyarországon a MobileKids programot egy jótékony célú árveréssel. A Mercedes-Benz az első Kecskeméten gyártott B osztály aukciójából befolyó teljes összeggel, vagyis több mint 20 millió forinttal támogatta a szervezet munkáját. A felajánlók ezúttal névre szóló oklevelet kapnak a Mercedestől, és persze jár nekik az érzés, hogy tettek valamit egy fontos feladatot ellátó civil szervezet munkájáért.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: