DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

SS: itt a Chevrolet családi izomautója

Sokáíg úgy tűnt, Észak-Amerikában már senki nem kíváncsi a nagy, hátsókerék-hajtású cirkálókra, csak terepjáró és pick-up kell a népnek, de úgy tűnik, mégsem ilyen egyértelmű a helyzet. A Chrysler 300C és a Dodge Challenger töretlenül népszerűnek tűnik, és a GM sem mondott volna le annak idején a Pontiac G8-asról, ha magasabb gazdasági érdekek miatt nem szüntetik meg az egész márkát. Most visszatér a G8, csakhogy Chevrolet jelvénnyel, finoman áttervezett formában, hogy ismét legyen egy gyors, hátsókerekes négyajtós a kínálatban.

Az egyszerűen csak SS-nek nevezett modell valójában kakukktojás: Ausztráliából, a Holdentől jön, ahol Commodore néven napokkal ezelőtt mutatták be a legújabb változatát. A Chevy csak annyiban tér el ettől, hogy más az orr-kialakítása, és kizárólag 6,2 literes, 415 lóerős V8-as motorral kínálják, gyengébb változat nem készül. Ez logikus is, hisz akinek elég a kisebb teljesítmény, annak inkább a fronthajtású Impalát adnák el - ez egyrészt amerikai gyártmány, tehát olcsóbb a GM-nek és a vásárlóknak is, másrészt a maga 300 lóerejével ez sem lassú.



Az SS tehát csak azokat célozza, akik valóban bivalyerős családi autót keresnek - no meg a kormányügynökségeket és a rendőrségeket, ahol az efféle nagy és gyors szedánok soha nem mentek ki a divatból. Ehhez képest meglepő, hogy a típushoz nem kínálnak manuális váltót, csak kézzel is kapcsolható hatfokozatú automata választható az erős nyolchengeres mellé. Így is pokoli gyors az SS, 5 másodperc alatt elérhető vele a százas tempó. Ehhez mérten lőtték be a fékek teljesítményét is: elöl 355 mm-es Brembo tárcsákat és négydugattús, kétrészes féknyergeket találunk. A felnik az összes változaton 19 hüvelykesek, elöl 245/40-es, hátul pedig 275/35-ös gumikkal.

Egyelőre úgy néz ki, az európai Chevrolet nem kapja meg a típust, csak Észak-Amerikában forgalmazzák majd, és ott is csak a negyedik negyedévtől, azaz bő fél év múlva kezdik forgalmazni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: