mclaren
Alonso örül a rengeteg meghibásodásnak
Idén még csak két versenyt fejezett be Fernando Alonso, akinek neve Pastor Maldonadóval és a Manor-pilótákkal együtt szerepel a tabellán a nullapontosok között. De ne higgyük, hogy ez aggasztja a kétszeres F1-es bajnokot.
részletekAlonso frusztrált a pontszerzés elvesztése miatt
Jenson Buttonhoz hasonlóan a spanyol F1-es pilóta is könnyen az első tízben végezhetett volna, de egy alattomos hiba miatt a Ste Devote bukóterében fejezte be versenyét.
részletekButton: Nem veregetjük vállon magunkat a pontszerzés miatt
A brit F1-es pilóta hosszú sorozatot tört meg vasárnap délután, hiszen négy pontot is gyűjtött a McLaren számára - attól azonban elzárkózik, hogy elbizakodjanak a jövőt illetően.
részletekF1-Archív: Fisichella komoly tesztbalesete
Villeneuve és Massa a pole-ban, Hakkinen és Button fölényes győzelme, balesetező Williamsek, bizakodó McLaren, szomorú Schumacher, Hamilton haragszik - ezek voltak az elmúlt 20 év hírei május 20-án.
részletekEgyszerre örül és kesereg Button
Alonsóhoz hasonlóan Jenson Button is úgy vélekedik, jóval előrébb is végezhetett volna a monacói F1-es kvalifikáción a 12. helynél. A sárga zászló fosztotta meg idei első Q3-as szereplésétől.
részletekAlonso akár hatodik is lehetett volna?
A Q2 elején kieső és a holnapi versenyen 14. helyről induló spanyol F1-es pilóta rettentően csalódott volt az időmérő után, és semmi reményt nem fűz az előrelépésez normál körülmények esetén.
részletekAlonso mágikus körre készül szombaton
Csütörtökön az időjárás felborította az F1-es csapatok tervezett programját, de a McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso ennek örül, mivel szerinte a kevesebb edzéslehetőség kiegyenlítheti az erőviszonyokat.
részletekKawasaki vs. McLaren – ki aláz kit?
A táv fél mérföld, a cél legyorsulni a másikat, a két főszereplő a Kawasaki H2R és a McLaren MP4-12C Supercar. Akik szoros párharcra számítanának, azok csalódni fognak. De vajon ki aláz kit?
részletekF1-Archív: Gokartpályán verekedett Verstappen
Motort cserél a BAR, Coulthard a pole-ban, a McLaren új autója, Webber a lángok között, Melbourne távozhat, Fisichella ponttal ünnepelne - ezek voltak az elmúlt 15 év F1-es hírei május 20-án.
részletekRon Dennis fenékbe rúgta a McLaren embereit
A McLaren vezetője állítólag erélyesen adott hangot meggyőződésének, hogy nem elégedett a csapat által végzett munkával. Emellett a Honda is magyarázkodásra szorult egy mérnöke kijelentése miatt.
részletekMercedes: A Honda jobban áll, mint hinnénk
A lassú kezdés ellenére a Honda idővel győztes motorral látja majd el a McLarent, állítja a Mercedes motorrészlegének vezetője - hiszen a megbízhatóságon zsetonok nélkül is javíthatnak.
részletekVajon milyen fejlesztéseket tartogat a Honda?
Ezt a kérdést tette fel a négyszeres F1-es bajnok Alain Prost, aki a nehéz kezdés ellenére sem írná le a McLaren-Hondát, mivel nem tudhatjuk, milyen fejlesztési potenciál van a japánok erőforrásaiban.
részletek