Williams
Minden a terv szerint haladt a Williamsnél
A grove-i csapat programját - a többiekéhez hasonlóan - megzavarta a délután érkező eső, de mindkét F1-es pilótájuk elégedett a pénteki gyakorláson mutatott teljesítményével.
részletekMassa: Még mindig bajnok akarok lenni
A brazil pilóta úgy véli, befejezetlen ügye van még a sportban, ugyanis továbbra is azért harcol, hogy egyszer világbajnok legyen - ellenkező esetben már máshol keresné a kenyérre valót.
részletekBottas Kanadában a Ferrarival csatázna
A Williams finnje olyat tervez, amely idén még nem igazán sikerült csapatának: eséllyel megküzdeni a Ferrari ellen. A montreali pálya nagy sebességű jellege szerinte kedvezhet az FW37-nek.
részletekIsmét dicséretet kapott Felipe Massa
Habár az elismerés megint csapata részéről jött: Pat Symonds „hihetetlen”-nek nevezte a versenyzőt, és úgy véli, jót tett neki, amikor távozott az Alonso köré épített Ferraritól.
részletekSzándékosan unalmasak a Williams versenyei
A grove-i csapat az idei F1-es futamok többségét a Mercedestől és Ferraritól lemaradva, de az összes többi csapat előtt teljesítette. Inkább a biztos pontokra hajtanak rá, minthogy kockáztassanak.
részletekHihetetlen csalódottság a Williamsnél
A grove-i F1-es gárda teljesítményért felelős mérnöke szerint tovább kell lépni a monacói fiaskót követően, noha a csapat többi tagjához hasonlóan ő is nagyon csalódott a történtek miatt.
részletek"A Wiliams nem fog 2015-ben versenyt nyerni"
Pat Symonds, a grove-i F1-es csapat technikai főigazgatója szerint ebben az évben nem harcolhatnak az első helyért, de bízik benne, hogy hosszabb távon sikeres lehet az idén visszaeső istálló.
részletek"Schumacher vak vagy hülye" - Montoya 10 legemlékezetesebb F1-es pillanata
Kevés F1-es pilótát tudunk mondani, aki így felkavarta volna az állóvizet a kétezres évek hajnalán, de Juan Pablo Montoya jött, látott és - csak futamgyőzelemig jutott, de örökre szívünkbe írta magát megmozdulásaival.
részletekMassa: Ausztriában be fogunk gyorsulni
A csapatok szokás szerint Spanyolországba érkeznek komoly fejlesztési csomaggal, a Williams azonban csúsztatott, ők az F1-es Osztrák Nagydíjon vetik be újításaikat, és ide várják az ebből adódó tempógyorsulást.
részletekF1-Archív: Schumacher legsötétebb pillanata
A Benetton ki-, a Toyota beszállhat, Salo direkt vágja oda autóját, Jani az F1-be tart, Barrichello nem lesz többé jófiú - ezek voltak az elmúlt 20 év F1-es hírei május 27-én.
részletekBottas: Még egy ilyet nem engedhetünk meg
Hosszú ideje látott mélypontra került a Williams F1-es csapat Monacóban, ahol a pontszerző helyeken kívül ért célba mindkét autó. Ki kell vizsgálni a probléma okát, hogy ne ismétlődhessen meg.
részletekA Williams másfél éves sorozata szakadt meg
Egészen pontosan a 2013-as szezonzárón fordult elő utoljára, hogy egyik autójuk sem szerzett pontot. A 14. és 15. pozíció különösen gyenge teljesítmény a grove-i istállótól.
részletek