Teszt
Pályára gurult az első „igazi” Aprilia
Hosszas várakozás után szerdán és csütörtökön végre sor került arra, amire az Apriliánál régóta vártak: a Motorland Aragón pályán megtette első métereit a noale-i gyár első „igazi” MotoGP-gépe. A shakedown ugyanakkor nem sikerült problémamentesen: a tesztpilóta Mike di Meglio könyöktörést szenvedett egy baleset során.
részletekRetro – Sivatagi vihar
A 2009-es előszezonban három F1-es csapat úgy döntött, hogy nem teszik ki magukat a februári spanyol időjárás szeszélyének, hanem inkább a biztosra utazva vállalják egy sivatagi kiruccanás költségeit...
részletekMindegy, melyik kerék – BMW X1 sDrive 18d teszt
Kizárólag elől hajt a vadonatúj X1-es dízel alapváltozata. A vezetési élményt leginkább prioritásként kezelő bajor márka esetében kulcskérdés, hogy hű tud-e maradni ars poeticájához az ikonikus hátsókerék-hajtás elhagyásával is.
részletekA Sauber is teljesítette a töréstesztet
A Sauber ma jelentette be, hogy az új C35-ös autója teljesítette a töréstesztet, így megkapta a homologizációt a 2016-os idényre - azonban így is csak a második hivatalos teszten próbálják ki élesben.
részletekMégsem a hivatalos teszten debütál a Ferrari
Nem a barcelonai hivatalos teszten gördül először pályára a Ferrari 2016-os autója - az olasz istálló kihasznál egy forgatási napot és már február 21-én "beveti" idei fegyverét.
részletekMagic Shift - Honda HR-V 1.6 i-DTEC teszt
A Honda kis crossoverjét, a HR-V-t lehet szeretni remek helykínálata, minősége és jól eltalált formaterve miatt. Azonban az 1.6 literes turbódízelnek, és az utóbbi idők egyik legjobb manuális váltójának köszönhetően most leginkább a sportossága került előtérbe.
részletekCasey Stoner elégedett magával
A Moto GP világába visszatérő korábbi világbajnok, Casey Stoner maximálisan elégedett volt a malajziai teszttel - mind a sebességével, mind a teherbírásával.
részletekA Toro Rosso is átment a törésteszten
A Toro Rosso 2016-os autója, az STR11 is teljesítette az összes töréstesztet, így Max Verstappen és Carlos Sainz versenyeszköze is zöld lámpát kapott az idei szezonra.
részletekLorenzo ismét agyonverte a mezőnyt Sepangban
A téli előszezon első kollektív gyakorlása úgy ért véget, ahogy elkezdődött: a világbajnoki címvédő Jorge Lorenzo óriási fölényével. A Yamaha spanyol klasszisa egyedüliként tudott bemenni két perc alá, s legközelebbi üldözőjének, Valentino Rossinak is csaknem egy másodpercet kiosztott. Marc Marquez lett a harmadik, Casey Stoner az ötödik pozícióban zárt.
részletekÓriási bukás és meglepetés elsőség Sepangban
Az első téli teszt második felvonása Loris Baz hatalmas bukásával kezdődött, majd a meglepetésember Danilo Petrucci elsőségével végződött Malajziában. Az olasz mögött a hétfői leggyorsabb Jorge Lorenzo, valamint a szintén remeklő Hector Barbera végzett, míg Casey Stoner a kilencedik helyen zárta a körözést.
részletekKéztörés és Lorenzo-fölény Sepangban
A mai napon kezdetét vette a MotoGP első hivatalos előszezoni tesztje Malajziában. A háromnapos gyakorlás első felvonását a címvédő Jorge Lorenzo nyerte, jelentős előnnyel megelőzve csapattársát és tavalyi vb-riválisát, Valentino Rossit. A harmadik helyet Dani Pedrosa szerezte meg, a nap bukását pedig a kezét is eltörő Eugene Laverty mutatta be.
részletekMenetpróba - Peugeot 308 GT
Ha sok lenne a GTi külső, esetleg a visszafogott, szolid, de mégis elegáns megjelenést kedvelnéd, és azért az sem árt, ha kétszáz lóerő felett harap a gép, akkor itt a te autód: a Peugeot 308 GT.
részletek