DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat

Tereprali

Szalayék végre versenyben a Silk Way Ralin

Gyors szakasz volt. És rövid is, mert a Silk Way Rali rendezői előbb úgy határoztak, hogy két részre bontják a szelektívet (megint egy fránya patak miatt, ami annyira megduzzadt, hogy nem lehetett rajta átkelni), majd pedig úgy, hogy törlik a második részt, mert akkora szél volt, hogy a mentőhelikopterek nem tudtak felszállni. Márpedig a biztonság mindenek felett.

részletek

Pokoli szakaszon van túl a Silk Way Rali mezőnye

Férfimunka volt! Nehéz és hosszú szakasz, amely a versenyzőket és a járműveket egyaránt megviselte – 568 kilométer a sáros, trükkös kazah sztyeppéken (Asztana és Balkas között).

részletek

Szalayék lendületben a Silk Way Ralin

Lendületbe jöttek. Erre utal az eredmény – 31. hely a szakaszon, 29. az összetettben –, no és az is, hogy az asztanai táborban széles mosollyal az arcán mesélte az élményeit az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László.

részletek

Önbizalom építő nap a Silk Way Ralin

Szalay Balázs kíváncsi volt. Arra, hogy mennyire tudta feldolgozni a két hónappal ezelőtti, bábolnai bukást, amelyben nem csupán az Opel Mokka tört rommá (a szervizcsapat emberfeletti tempóban építette újjá), hanem a pilóta válla is megsérült.

részletek

Silk Way Rali: Eső, sár, törölt szakasz

A verseny első, vérbeli terepralis szakaszára készültek. Végül azonban csalódniuk kellett, mert a rendezőség az elmúlt napok heves esőzése miatt úgy döntött, törli a Silk Way Rali Kazany és Ufa közötti mért szakaszát.

részletek

Opel Dakar Team: Új színek, új korszak

Kék, sárga és piros – ezek az Opel Mokka új színei. Szalay Balázs és Bunkoczi László autója már javában úton van Moszkva irányába, ahol a páros pénteken elrajtol vele a tízezer kilométeres Silk Way-ralin.

részletek

Új színekbe öltöztetett Mokkával indult el az Opel Dakar Team

Tízezer kilométer. Ennyi vár a versenyzőkre a július 8-án Moszkvából rajtoló Silk Way-ralin. Az Opel Dakar Team hétfőn délután indult el, s az ünnepélyes búcsúztatót ezúttal is a Hősök terén tartották – ez immár hagyomány –, ahol először láthatták az érdeklődők Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Mokkájának „új ruháját”.

részletek

Egy biztos pont a csapat mögött a sivatagban

Ők jelentik a biztos pontot, a hátteret. Nekik köszönhető, hogy az Opel Mokka a maratoni versenyek minden szakaszán százszázalékos állapotban vághat neki a versenytávnak.

részletek

Opel Dakar Team: Irány Moszkva!

Mindössze tíz nap van a 2016-os Silk Way-rali rajtjáig, úgyhogy 30 ország csapatai már nagy erõkkel készítik elõ az útjukat Moszkvába, ahol a világ egyik legismertebb sportcsarnokánál (a Luzsnyiki-stadionnál) kerül sor az adminisztratív és technikai ellenõrzésre, a nagyszabású rajtceremóniát pedig a Vörös téren tartják meg.

részletek

Kínai nyelvlecke – terepralisoknak

A kínai nyelv a világon az egyik legnehezebb – ha nem a legnehezebb. Szalay Balázs és Bunkoczi László mégis vállalkozott arra, hogy elsajátítsa az elengedhetetlenül szükséges szavakat, mondatokat és írásjeleket, hiszen a július 8-án rajtoló Silk Way-rali mezőnye az idén átszeli a Góbi sivatagot és Pekingben ér célba, vagyis a most „felcsípett” nyelvtudás nagyon hasznos lehet.

részletek

A visszaszámlálás elkezdődött: 30 nap a rajtig!

Párizs és Peking után tegnap este Moszkvában tartották meg a 2016-os Silk Way-rali hivatalos prezentációját, amelyet gálaest követett a Four Seasons Hotelben – 30 nappal a rajt előtt.

részletek

Tarolt a cseh Hummer-rakéta az V. Gyulai Várfürdő Kupán

Senki és semmi nem volt képes megfékezni Miroslav Zapletalt az V. Gyulai Várfürdő Kupán: a cseh Hummer-pilóta a viadal zárónapján még növelni is tudta az előnyét BMW üldözőjével, Marcin Lukaszewskivel szemben, így magabiztos győzelmet aratott és 2014 után ismét elhódította a viharsarki trófeát. A külföldi egységek megsemmisítő csapást mértek a magyar egységekre a Viharokban.

részletek