Sajtóközlemény
Szalayék lendületben a Silk Way Ralin
Lendületbe jöttek. Erre utal az eredmény – 31. hely a szakaszon, 29. az összetettben –, no és az is, hogy az asztanai táborban széles mosollyal az arcán mesélte az élményeit az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László.
részletekKidőlhetnek a sorból az import használt autók
A statisztikák alapján továbbra sem érte el csúcsát a használt autó import, 2016 első félévében ugyanis változatlanul nő a külföldről behozott gépkocsik száma Magyarországon. A tendenciákat figyelve növekszik annak a veszélye, hogy hazánk a kilencvenes évek elejéhez hasonlóan roncstemetővé válhat, ugyanis még mindig idős autókat vásárolnak legtöbben.
részletekDrift Ladákkal fűszerezve
A Kilinccsel Előre Drift Kupa azt adta, amit már előre megígértek a szervezők mindenkinek: megállás nélküli adrenalin löketet. Meseszép Ladák a parkolóban, kihegyezett Ladák és több száz lóerős drift autók a pályán és szexi, autómosó lányok. Nem is kellett ennél több ahhoz, hogy megőrülj egy picit…
részletekVitorlázással készül a Hungaroringre Kiss Norbi
Különleges edzéssel készül Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnk az augusztus 27-28-i hungaroringi Kamion Eb futamaira. Norbi vízre szállt és Litkey Farkas, tizenegyszeres Kékszalag győztes és soling világbajnok segítségével belekóstolt a vitorlázás rejtelmeibe.
részletekAutós nyaralás, biztonságosan
A családok nagy része most indul nyaralni. Legyen szó külföldi vagy belföldi útról, alternatívaként gyakran megjelenik az, hogy autóval induljunk útnak.
részletekRekord félévet zárt a Lexus Európában
A Lexus Europe több mint 36 000 darab gépkocsit adott el az idei év első hat hónapjában: minden idők legjobb első féléves eredménye 16 százalékkal haladta meg 2015 azonos időszakának teljesítményét.
részletekÚjabb világrekord! - A Goodyear és Zietlow ismét az "első"
Rainer Zietlow és a Goodyear újabb világrekordot állított fel útjukkal.
részletekÖnbizalom építő nap a Silk Way Ralin
Szalay Balázs kíváncsi volt. Arra, hogy mennyire tudta feldolgozni a két hónappal ezelőtti, bábolnai bukást, amelyben nem csupán az Opel Mokka tört rommá (a szervizcsapat emberfeletti tempóban építette újjá), hanem a pilóta válla is megsérült.
részletekVégső visszaszámlálás: A levegő fenegyerekei újra Budapesten
A Lánchíd alatt repülnek rá a pályára, hogy azután szédítő sebességgel kerülgessék a felfújható kapukat. A Red Bull Air Race mezőnye a hét végén visszatér Budapestre, hogy a sorozat idei negyedik futamán, július 16-17-én lélegzetelállító manővereivel kápráztassa el a közönséget a belváros szívében.
részletekÖt tipp a defektmentes nyaraláshoz
A következő hetekben autósok ezrei indulnak útnak a kezdődő nyaralási szezonnak köszönhetően. A belföldi-, vagy külföldi üdülőhelyek felkeresése céljából ilyenkor akár sok száz kilométeres utak is várhatnak a sofőrökre, melyeket egy váratlanul előforduló defekt jelentős mértékben megkeseríthet.
részletekSilk Way Rali: Eső, sár, törölt szakasz
A verseny első, vérbeli terepralis szakaszára készültek. Végül azonban csalódniuk kellett, mert a rendezőség az elmúlt napok heves esőzése miatt úgy döntött, törli a Silk Way Rali Kazany és Ufa közötti mért szakaszát.
részletekOpel Dakar Team: Bemelegítésnek jó volt
Tizennégy órányi autózás után (szerencsére busszal mentek, nem kellett a versenyautót kínozni a több mint 800 kilométeres aszfaltúton), két kilométeres szuperspeciális várt a mezőnyre a Silk Way Rali első igazi versenynapján.
részletek