Sajtóközlemény
Sokan még mindig téli gumiabronccsal indulnak el nyaralni
A nyaralni induló magyarok 16%-a még júliusban is téli gumival közlekedik. Ez mégis javuló tendenciát mutat a tavalyi felmérés eredményéhez képest, amikor a magyarok 18%-a bevallottan havas útra tervezett kerekeken autózott a kánikulában - derül ki a Vredestein friss felméréséből, amiben a Balaton-partra fókuszáltak. Pedig az abroncsoknak a forró aszfalt mellett az egyre gyakoribbá váló heves esőzéseknek is ellen kell állniuk.
részletekNagy Dániel már közúton is Hyundai i30-cal hasít
Már nemcsak a pályán, hanem a közutakon is versenyben érezheti magát Nagy Dániel. Michelisz Norbert versenycsapata, a M1RA túraautó-pilótája szerdán vehette át a Hyundai Duna Autótól azt az utcai i30-ast, melynek egyedi festése szinte a megszólalásig megegyezik a TCR Európa-kupában használt i30 N TCR megjelenésével.
részletekVilágpremier Sanghajban: bemutatkozik a megújult Porsche Macan
A Porsche leleplezte a megújult Macan-t Sanghajban. A kompakt SUV kimondottan nagy sikernek örvend 2014-es bemutatkozása óta, most pedig ismét előre lép a formaterv, a kényelem, a kapcsolódás, valamint a menetdinamika területén, továbbra is kategóriája legsportosabb zászlóshajóját kínálva.
részletekSikermodell új erősségekkel: az Audi Q3 második generációja
Az új Audi Q3 családi szabadidő-autó sokoldalú tudással. A második generáció nemcsak határozottabb megjelenésű, hanem a bőséges térkínálatnak, a sokoldalú variálhatóságnak és a számos praktikus részletmegoldásnak köszönhetően a használhatósága is lényegesen javult.
részletek5 év múlva érkezhetnek a pitypangból készülő gumiabroncsok
A Continental technológiai vállalat és Dirk Pröfer professzor közösen vehette át a Münsteri Egyetem elismerését a pitypangból készülő abroncsokkal kapcsolatos kutatásért.
részletekÚj korszak: Az Audi Hungariánál elindul az elektromos motorok sorozatgyártása
Új korszak kezdődik az Audi Hungariánál: Győrben a mai napon hivatalosan elindult az elektromos motorok sorozatgyártása. A szimbolikus gyártásindítás keretében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja és Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke közösen helyezték üzembe a gyártóberendezéseket. A 8 500 négyzetméteres gyártócsarnokban egy új gyártási koncepcióval, a moduláris gyártással készülnek az elektromos járműhajtások. Az e-motorgyártás létrehozásához a vállalat kétszámjegyű eurós összegű beruházást valósított meg. Jelenleg mintegy 100 munkatárs dolgozik az új szakterületen.
részletekA Lexus egy különleges LFA modellel ünnepel Spában
A környezetbarát hibrid modelljei mellett legendás versenygépeiről is ismert Lexus egy egyedi, művészi kidolgozású LFA szupersport autóval ünnepli első 24 órás versenyét Spaban: a japán autógyártó az elismert portugál művészt, Pedro Henriquest szerződtette az LFA egyedi feldíszítésére, amit a Spaban megrendezett versenyhétvégén lehet majd megcsodálni. Az Emil Frey Lexus Racing egyébiránt két Lexus RC F GT3 géppel indul a megmérettetésen, a Blancpain GT versenysorozat legkeményebb futamán.
részletekCUPRA e-Racer: elektromos túraautó először futott versenypályán
A CUPRA márka elvitte a CUPRA e-Racer versenyautót Zágrábba, hogy a versenypályán történő próba során első alkalommal tesztelje az elektromos akkumulátor csomag összehangolását a gépkocsi többi elemével.
részletekNem kell, hogy rémálom legyen az M7-es - Kerüld el a dugót!
Hétvégi kiruccanást tervezünk a Balatonra? Budapest felől érkeznénk? Készüljünk fel rá, hogy nem leszünk egyedül. A Használtautó.hu csapata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy felkészültek legyünk mielőtt autóba szállunk a Magyar Tenger felé. Vezetéstechnikai tanácsokkal és egy kis előkészülettel megelőzhető, hogy felesleges órákat töltsünk a dugóban az autópályán.
részletekDerűre ború Nyirádon
Felemásan alakult a ralikrossz bajnokság nyirádi hétvégéje a HQ Racing pilótái számára: hármuk közül ezúttal Hangodi Zoltán érte el a legjobb eredményt, ő negyedik lett, Hangodi Bendegúz az összes előfutam és az elődöntő megnyerése után a döntőben műszaki hiba miatt csak a hatodik helyen zárt, Nagy Kamilla lemaradt a döntőről, és a nyolcadik helyen fejezte be a nyirádi fordulót.
részletekTúl van a csúcson a használt autó import?
A Datahouse adatai szerint 2018 első félévében minden eddiginél több gépkocsi cserélt gazdát határon belül, 374.266 autót vettek másodkézből magánszemélyek és kereskedők, míg külföldről 79.103 jármű érkezett Magyarországra. A hazai átírások és az import esetében is csökkent az emelkedés mértéke, utóbbinál pedig már bizonyos hónapokban stagnálás látható a tavalyi év, hasonló időszakához képest.
részletekVersenyzőt vált az OXXO Hungary Truck Racing Team
Új pilótával folytatja az Eb szereplést Magyarország egyetlen kamionversenyző csapata, a kétszeres Eb győztes, kétszeres angol-bajnok OXXO Hungary Truck Racing Team. Az új versenyző nevét hamarosan bejelentik.
részletek