Raikkönen
Verstappen is kiakadt: Szerinte Vettel a hibás
A holland F1-es pilóta úgy véli, hogy a Ferrarik rá akarják kenni a történteket, pedig Vettel okozta az egészet. Szerinte ha tönkreteszik a versenyét, ne várják, hogy majd elengedi őket.
részletekVettel Verstappent hibáztatja az ütközésért
A Red Bull pilótája és a két Ferrari már az első kanyarban tönkretette egymás versenyét: míg a holland szerint a maranellóiak versenyzői hibáztak, Vettel úgy véli, Verstappen volt túl vakmerő.
részletekRaikkönen ismét kiakadt Verstappenre
A Magyar Nagydíjat követően a belgiumi F1-es futamon újra találkozott a versenypályán Kimi Raikkönen és Max Verstappen, és a csata ezúttal sem múlt el konfliktus nélkül.
részletekVerstappen: Hazugság, hogy túl agresszív vagyok
Kimi Raikkönen az F1-es Belga Nagydíj során többször is ingerülten beszélt a rádióban holland ellenfeléről, aki viszont ezúttal sem érezte úgy, hogy átlépte volna a sportszerűség határait.
részletekRosberg simán nyerte az őrült spái futamot
Hármas ütközés a rajtnál, óriási baleset az Eau Rouge-nál, látványos csaták – erről szólt az F1-es Belga GP, amelynek végén az élről induló német mellett Ricciardo és Hamilton állhatott még dobogóra.
részletekExkluzív: Ki nyeri a gumilutrit?
Nico Rosberg hozta a kötelezőt: míg Lewis Hamiltont rommá büntetik a hajtáslánc-komponensek csereberéje miatt, addig a német megszerezte a pole-pozíciót, igaz, azt maga is elismeri, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ha győzni akar. A Red Bull és a Ferrari is szeretne kemény ellenfél lenni, ennek érdekében előbbi csapat eltérő gumistratégiával küldi csatába két harcosát.
részletekRaikkönen: Pole-pozíciót szerezhettem volna
A finn F1-es azonban csak harmadik lett az időmérőm, Nico Rosberg indulhat Belgiumban az élről – a Mercedes-versenyző nem számít könnyű futamra. A legjobb három nyilatkozatai szombatról.
részletekRaikkönen még nem tudja, mire lesz elég a teljesítményük
Akárcsak Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen is küszködött a szuperlágy abroncsokkal a pénteki szabadedzéseken – a finn azonban bizakodó, hogy javulnak majd az F1-es Belga Nagydíj további részében.
részletekRaikkönen teljesen megbízik a Ferrariban
A finn F1-es pilóta szerint a maranellói alakulat hamarosan visszatér a győztesek útjára, miután az idei szezonban jelentősen alulteljesítettek a várakozásokhoz képest.
részletekKimi: Spa a semmi középen épült F1-es pálya
Kimi Raikkönen, a Ferrari F1-es pilótája beszélt egy kicsit a belga aszfaltcsík jellegzetességeiről, és arról, hogy melyik részeket kedveli igazán ezen a helyszínen vezetés közben.
részletekRaikkönen sokat profitált a ralizásból
A finn pilóta 2009 végén hátat fordított az F1-nek, és csak 2012-ben tért vissza - a köztes időben raliautókban próbálgatta tudását, mely szerinte jobb autóversenyzővé formálta őt.
részletekRaikkönennek már a V6-os éra a normális
A Ferrari 2007-es F1-es világbajnoka szerint nincs semmi gond a jelenlegi motorokkal - kezdetben nem volt könnyű, de mára már teljesen megszokta a mostani erőforrásokat.
részletek