Mercedes
Hamilton: Matricák tűnhetnek fel a kormányon
Így látja a Mercedes két pilótája az új szabályokat: Rosberg elfogadja őket, Hamilton azért lát bennük kivetnivalót: vajon mi lesz a rádiós szigorítás hatása?
részletekRosberg nem aggódik az ülése miatt
A német F1-es pilóta sok közös évet emleget a Mercedesszel, pedig szerződése még nincs a 2017-es szezonra. Arról is beszélt: a múltban láthattuk, képes rá, hogy tartósan legyőzze Hamiltont.
részletek„Az egyenesekben még nem elég jó a McLaren”
Ezen a véleményen van a wokingiak korábbi kétszeres F1-es világbajnoka, Mika Hakkinen, így szerinte újabb nehéz várhat egykori csapatára. A címvédő Mercedesszel kapcsolatban már más az álláspontja.
részletekHorner: Egy dolog nyilvánvaló a tesztek után
A Red Bull F1-es alakulatának csapatfőnöke szerint az nem kérdés, melyik istálló vághat neki a legjobb formában a szezonnak, a középmezőny sorrendjét azonban szerinte is lehetetlen megtippelni.
részletekA Mercedes szabadjára engedi pilótáit
Toto Wolff szerint tartoznak az F1-nek egy jó Hamilton-Rosberg csatával, idén pedig már nem fognak beleszólni a két pilóta ütközetébe - a Mercedes felépítette a kereteket, innentől a versenyzőké a főszerep.
részletek"Rendkívül szomorú, amit Bernie mond"
Az F1 ikonikus alakja szerint elszomorító és szükségtelen Ecclestone kijelentése, a Mercedes uralma viszont véget fog érni - reméli, hogy a Ferrari idén megdolgoztatja a pénzükért Hamiltonékat.
részletekVan, aki szerint vége a Mercedes uralmának
A közvélemény nagyobb része attól tart, hogy a Mercedest idén sem lehet majd megállítani az F1-ben, de egy korábbi pilóta szerint a brackley-iek túlságosan is könnyelműen kezelik a gumihelyzetet, amire még ráfizethetnek.
részletekHamilton nem véleményezi az új időmérőt
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője szerint nem volt szükség az F1-es időmérős rendszer módosítására, azonban mielőtt véleményt formálna az új szabályról, szeretné élesben is megtapasztalni azt.
részletekRosberg: Lewis és én nulláról indulunk
A Mercedes pilótája idén végre le akarja győzni Hamiltont, ami csapattársként még sosem sikerült: elmondása szerint nagyobb öröm egy olyan ellenfélnek visszavágni, aki korábban jobb volt nála.
részletekToto Wolff végleg szakított a Williamsszel
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff végleg megszakította a kapcsolatot a Williams F1-es istállójával, miután az utolsó öt százalékos részesedését is eladta a csapatból.
részletekWebber: A Mercedes a Porschétől tanult tesztelni
Mark Webber szerint a Mercedes előtt kitűnő példa állt az idei tesztprogramjának lebonyolításához, hiszen ugyanazt próbálták átültetni az F1-es gyakorlatba, amit a WEC-ben a Porsche művel.
részletekMassa: Harcolni akarunk a Mercedesszel
A Williams brazil F1-es pilótája szerint mindenki a nulláról indul és ők is versenyképesek lesznek, de azt hozzátette, hogy szerinte még mindig a Mercedes legesélyesebb.
részletek