DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 21. szombat

Massa

Massa: Ha Alonso nem nyer, vissza fog vonulni

Korábbi ferraris csapattársa jól ismeri a spanyol pilótát, aki általában nehezen viseli, ha nem jönnek az eredmények - Massa szerint ha a McLaren jövőre sem épít győztes autót, a hispán búcsút inthet az F1-nek.

részletek

Massa a Williamsnél szeretne maradni

Noha 2015-ben még távolabb került a győzelem, mint 2014-ben, Felipe Massa nem látja okát, hogy elhagyja a Williams-istállót. Sőt, továbbra is a világbajnoki címért akar harcolni.

részletek

Erősebb motort akar Massa

Keveseknek jutna eszébe, hogy egy Mercedes motoros autó erőforrását jelöljék meg, mint azt a területet, melyen még javulni kellene. A Williams F1-ese, Felipe Massa így tett.

részletek

Massa Maldonadót okolja elrontott versenyéért

Felemás versenyt futottak a Williams-pilóták: Felipe Massa a mezőny után indulva a 10. helyig ért fel, Valtteri Bottas pedig Sebastian Vettelt feltartva érte célba a dobogósok mögött.

részletek

A Williams majdnem elkapta a Ferrarit

Noha sokáig úgy tűnt, hogy a Williams pilótái elkaphatják a Ferrarisok grabancát, végül Valtteri Bottas és Felipe Massa is alulmaradt - de mindketten remek F1-es versenyben bíznak vasárnap.

részletek

Massa számára egyelőre Bottas tempója a cél

Valtteri Bottas elégedett a bahreini első edzésnap után, Felipe Massa azonban már kevésbé, hiszen autója egyelőre nem rendelkezik olyan jó beállításokkal, mint F1-es csapattársáé.

részletek

Massa elárulja, miben különleges a Ferrari idén

A bajnokság második helyén álló olasz F1-es csapatnak van egy tulajdonsága, amivel egyetlen másik istálló sem büszkélkedhet – emiatt tűnik szerénynek a Williams idei formája.

részletek

Felipe Massa kritizálja az újságírókat

Távol áll az öntömjénezés a brazil pilótától, a bahreini F1-es futam helyszínen azonban megerősítette Rob Smedley korábbi szavait - és adott egy fricskát a tollforgatóknak is.

részletek

A sebességre építene a Williams

Konstans harmadik erőnek tűnik eddig a Frank Williams F1-es csapata: a grove-iak azért bíznak a szahíri pályában, mert sok a lehetőség az előzésre, és a hosszú egyenesek megmutathatják, milyen gyorsak igazán.

részletek

„Az idei Massa ugyanolyan jó, mint a 2008-as”

Felipe Massa komoly dicséretben részesült a Williams teljesítményért felelős mérnökétől, Rob Smedley-től - ha valaki, hát ő tényleg meg tudja ítélni a brazil szereplését.

részletek

Massa és Bottas felfedezték a senki földjét

A Mercedesnél és a Ferrarinál jóval lassabb, mindenki másnál azonban egyértelműen gyorsabb volt a Williams Kínában. Mindent kihoztak a napból, eseménytelen verseny lett a végeredmény.

részletek

A Williams nem érzi legyőzhetőnek a Ferrarit

Bár az időmérőn befértek közéjük Kínában, a Williams pilótái mintha máris lemondtak volna annak esélyéről, hogy a vasárnapi F1-es futamon felvegyék a versenyt a szerintük tőlük még mindig jóval gyorsabb Ferrarival.

részletek