Magnussen
Felejthető napot zártak a McLaren pilótái
Kevin Magnussen az elvégzett aerodinamikai tesztek ellenére sem boldog, Jenson Button pedig csak délutáni szabadedzésen körözhetett, így érthető a brit csalódottsága.
részletekMagnussen tűr, Button nemet mondhat?
A McLaren továbbra sem jelentette be 2015-ös F1-es versenyzőinek személyét. Kevin Magnussen türelmesen vár jövőjére, míg Jenson Button sejtelmes kijelentést tett.
részletekA McLaren versenyzői imádják Interlagost
A wokingi csapat pilótái egyöntetűen izgalmas kihívásnak tartják az interlagosi pályát, és remélik, hogy sikerül javítaniuk austini tempójukon, ahol Magnussen a 8., Button pedig a kiábrándító 12. helyen végzett.
részletekButton: Ma egyszerűen hátrafelé haladtam
Mozgalmas versenyt futott Austinban a McLaren pilótapárosa, Jenson Button és Kevin Magnussen, hiszen mindketten emlékezetes párharcot vívtak két F1-es világbajnok, Fernando Alonso, valamint Sebastian Vettel ellen, igaz, ezekből a csatákból ezúttal vesztesen kerültek ki.
részletekMagnussen: Kihoztuk a maximumot az autóból
51 ezredmásodperc – ennyi választotta el egymástól a Q3 végén a McLaren két pilótáját, Jenson Buttont és Kevin Magnussent, akik a 7-8. helyet szerezték meg az USA Nagydíj mai időmérőjén. A brit váltócsere miatti büntetése folytán azonban csak a 12. helyről fog rajtolni vasárnap.
részletekA McLaren nem számít Szocsi megismétlésére
A brit csapat negyedik és ötödik helyet szerzett az előző F1-es nagydíjon, Jenson Button azonban nem számít hasonló bravúrra az Egyesült Államokban.
részletekMagnussen örül, hogy nem harcol a vb-címért
Kevin Magnussen elégedett debütáló szezonjában nyújtott teljesítményével, ám tisztában van vele, hogy az év során több hibát is elkövetett. Elmondása szerint jól jön számára, hogy a középmezőnyben csatázik, hiszen így nem veszített sokat a büntetések miatt.
részletekButton nem fél Alonsótól
A McLaren továbbra sem döntött jövő évi pilótafelállásáról, így a Ferraritól távozó Fernando Alonso mellett a jelenleg a McLaren alkalmazásában álló Jenson Button jövője is kérdéses. A két korábbi F1-es világbajnok 2015-ben akár egymás csapattársa is lehet. Button nem tart ettől, hiszen mint mondja, jöhet bárki szembe, ő senkitől se fél.
részletekButton Magnussen jövőjéért aggódik
Jenson Button nem félti saját sorsát az F1-ben, inkább újonc csapattársa, Kevin Magnussen miatt aggódik, aki nagyot veszíthet azzal, hogy a McLaren még mindig nem jelentette be pilótafelállását.
részletekVégre boldogak a McLaren versenyzői
Tartós középmezőnyben autózás és a sikerélmény-hiánnyal telített F1-es versenyek után végre volt okuk az örömre a McLaren pilótáinak, nem csak autójuk tempója, hanem a konstruktőri bajnokság miatt is.
részletekMagnussen a DRS-ben bízik, Button Bottasszal harcolna
A mai nap vegyesen sikerült a McLaren számára. A csapat rossz döntéseket hozott a délelőtti harmadik szabadedzésen, az autó fejlesztésére ezért nem tudtak koncentrálni az időmérő edzés előtt, de ezt követően sikeresen javultak.
részletekMagnussent is hátrasorolják
Pastor Maldonado és Nico Hülkenberg után Kevin Magnussent is hátrasorolják az Orosz Nagydíj rajtrácsán.
részletek