KatariNagydíj
Verstappenre nem, csak Russellre figyelt Norris
A sprint harmadik helyezettje nem nézett hátrafelé. A vb-éllovas szerint a Mercedesszel számolni kell a katari F1-es hétvége folytatásában is, Andrea Stella Las Vegasra utalt vissza.
részletekVerstappen: Meg kell szabadulnunk a problémáktól
Max Verstappen negyedikként zárta a katari sprintet, de a futam után arról beszélt, hogy az autó kezelhetőségi gondjai miatt nem tudta felvenni a tempót az élmezőnnyel.
részletekPiastri: Az elmúlt hétvégéken csak rosszul alakultak a dolgok
Az ausztrál könnyedén tartotta meg a pozícióját, majd elmondta, hogy mostanában ugyan nem jött ki neki a lépés, de Katarban eddig minden jól áll számára.
részletekF1-es Katari Nagydíj – a sprint végeredménye
Piastri 2023 és 2024 után is megnyerte a katari sprintet, Russell második, Norris harmadik lett, Verstappen rajthelyéhez képest javítva negyedikként ért célba.
részletekAz F1-es vb-pontverseny állása a katari sprint után
Oscar Piastri csökkentette hátrányát a pontversenyben vezető Lando Norrisszal szemben, míg Verstappen pontosan egy futamgyőzelemnyire távolodott a brittől. Így áll a tabella a katari sprint után.
részletekPiastri megnyerte a sprintet az F1-es Katari Nagydíjon
Sprintgyőzelemre váltotta a pole-t és két pontot ledolgozott a harmadik Norrishoz képest az ausztrál. Köztük Russell végzett, Verstappen két helyet javított a 19 körös futamon.
részletekEz volt az F1-es Katari Nagydíj sprintje
Oscar Piastri várja a pole-pozícióból a szezon utolsó sprintjét, míg a világbajnoki éllovas Lando Norris a harmadik, Verstappen pedig csak a hatodik helyről rajtol.
részletekVeszélyt jelenthetnek a kavicságyak Katarban
Komoly problémát okozhatnak a sóderágyak és a pályára szóródó éles kavicsok Katarban a Pirelli szakembere szerint. A versenyek során készek piros zászlókkal megoldani a takarítást.
részletekAz F1-es Katari Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa – Frissítve!
Oscar Piastri a pole-pozícióban, George Russell mellette, Lando Norris mögötte, Max Verstappen csak a hatodik rajtkockában – így sorakozik fel a mezőny a mai katari sprintfutam előtt. Frissítve!
részletek„Megint szenvedünk” – Leclerc ismét csalódott
Ismét nagyon lassúnak érezte Charles Leclerc a Ferrari autóját a gyengén induló katari hétvége péntekén, emellett pedig Carlos Sainz húzása is hátráltatta őt a sprintidőmérőn.
részletekHelyszíni: Piastri nem felejtett el vezetni
A pénteki nap végén Mészáros Sándor, a Formula.hu helyszíni tudósítója jelentkezik a katari F1-es paddockból.
részletekPiastri kint van a gödörből? Pénteki F1-es hírek és sztorik
A péntek legfontosabb eseménye az volt, hogy Oscar Piastri hosszú idő után először Lando Norris előtt végzett egy téttel bíró F1-es sessionön – de persze sok más téma is előkerül napi összefoglalónkban.
részletek