Időmérő
Frusztráló szombat a McLarennél
Jenson Button ERS-problémája miatt csak egy harcossal állt ki a wokingi gárda a montreali időmérőre, de Fernando Alonso nem tudta megváltani a világot - mindkét bajnok sokkal sikeresebb folytatásban bízik.
részletekGrosjean: Könnyen a harmadik lehettem volna
Meggyőző teljesítményt nyújtott a Lotus F1-es csapata, hiszen az enstone-iak idei legjobb eredményüket érték el - Grosjean azonban megszellőztette, hogy a top3-ba is bekerülhetett volna.
részletekVégre Hülkenbergnek is összejött az időmérő
A Force Indiának kezd összeállni az idei F1-es szezon: zsinórban második alkalommal kerültek a Q3-ba, ráadásul két versenyzővel is - ezúttal Nico Hülkenberg bizonyult gyorsabbnak.
részletekTop3: Csak Rosberg nem volt elégedett
Lewis Hamilton boldog volt, hogy visszakerült az őt megillető pozícióba, Nico Rosberg pocséknak értékelte teljesítményét, míg Kimi Raikkönen örült neki, hogy idén először zárt az első háromban.
részletekAlonso akár hatodik is lehetett volna?
A Q2 elején kieső és a holnapi versenyen 14. helyről induló spanyol F1-es pilóta rettentően csalódott volt az időmérő után, és semmi reményt nem fűz az előrelépésez normál körülmények esetén.
részletekSzám szerint – Az F1 legnagyobb edzéskirályai
A Formula-1 történetét a számok nyelvén bemutató sorozatunk legújabb részéből kiderül, kik voltak azok a pilóták, akik egész karrierjük során a legjobbak közt voltak a kvalifikációkon.
részletekElmosta az eső az Indy500 időmérőjét
Noha nagy várakozások előzték meg a szombatot, amikor a jövő vasárnapi Indianapolis 500 időmérőjének első felét bonyolították volna, a rossz idő miatt módosították a programot.
részletekLe Mans: Marquezé a pole, Rossi csak a 7.
Meggyőző fölénnyel biztosította be a Francia Nagydíj rajtelsőségét a címvédő Marc Marquez: a Repsol Honda spanyolja fél másodpercet osztott ki a mögötte végző ducatis Andrea Doviziósónak.
részletekMelyik stratégia lesz a nyerő vasárnap?
Senki sem tért ez az előre jósolt gumihasználattól az F1-es Spanyol Nagydíj időmérőjén - a várható meleg időben kulcskérdés lesz, ki hogyan sáfárkodik majd abroncsaival a versenyen.
részletekNagy a csalódottság a Red Bullnál
Az F1-es edzések után abban reménykedtek a Red Bullnál, hogy legalább az első hat pozíció alakulásába bele tudnak szólni, de az időmérő Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo számára is csalódást okozott.
részletekBottas nem tart a Toro Rossótól
A Toro Rosso meglepő időmérős eredménye ellenére a negyedik helyre kvalifikáló Valtteri Bottas nem fél attól, hogy a faenzaiak komoly veszélyt jelentenek rá az F1-es Spanyol Nagydíjon.
részletekRosberg: Persze, hogy szükségem volt a pole-ra
Nico Rosberg az időmérő után elégedett volt idei első pole-pozíciójával, Lewis Hamilton a legjobbját nyújtotta, Sebastian Vettel szerint pedig örül neki, hogy közel van a Mercedesekhez.
részletek