Hamilton
Vettel: Be akarok rúgni, nem érdekel semmi
Sebastian Vettel volt a nap embere, a Ferrari új versenyzője megszerezte első győzelmét az olasz csapattal, legyőzve az előző futamon még fél perccel gyorsabb Mercedeseket az F1-es Malajziai Nagydíjon.
részletekHamilton tudni akarja, mi történt Alonsóval
Lewis Hamilton a helyszíni értesülések szerint válaszokat követelt Fernando Alonso barcelonai balesetével kapcsolatban a pénteki versenyzői eligazításon Sepangban.
részletekMalajziai Nagydíj - A rajtrács
A 2015-ös F1-es szezon második futamára készülve tekintsük át, hogyan sorakozik fel a mezőny a sepangi starthoz. Hosszú idő után először nem a két Mercedes hódította el az első sort.
részletekRosberg már a rajtnál Vettel elé ugrana
Bár szombat reggel, a harmadik szabadedzésen még Nico Rosberg volt a leggyorsabb, sőt, az időmérő edzés második etapjában is ő futotta a legjobb időt, ám a Mercedes németje végül csak a 3. helyről kezdheti meg az F1-es Malajziai Nagydíjat.
részletekHamilton: Rögtön tudtam, hogy jó kör lesz
A brit F1-es versenyző már a Q3 legelején megfutotta azt az időt, amely később pole-pozíciót ért neki. Kitekintett a holnapi versenyre, ahol a tavalyinál is nagyobb forróságra számít.
részletekEcclestone: Hamilton sokat tesz az F1-ért, Vettel nem
A sportág ura a brit világbajnokot méltatta, aki lépten-nyomon népszerűsíti a Formula-1-et, közben pedig odaszólt Sebastian Vettelnek, aki úgy gondolja, egyetlen dolga van, a versenyzés.
részletekHamilton és Rosberg figyeli a Ferrarit
Bár mindkét F1-es szabadedzést ők nyerték meg, a Mercedes párosa felhívta a figyelmet a Ferrari formájára. Hamilton a nap leggyorsabbja, ám munka tekintetében nagy a lemaradása.
részletekHamilton telemetria nélkül is a leggyorsabb
Bár az egész edzés során az ő autójának voltak a legnagyobb problémái, mégis Lewis Hamiltoné lett a pénteki F1-es edzésnap legjobb ideje, megelőzve Kimi Raikkönent és Nico Rosberget.
részletekHamilton aláírta új szerződését a Mercedesszel?
Sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton odafirkantotta a nevét következő F1-es szerződésének aljára. A munkaadó továbbra is a Mercedes, az időtartam három év, és már csak a bejelentés hiányzik.
részletekMit jelent Hamilton számára a motorhiba?
A Mercedes technikai ügyvezetője, Paddy Lowe igyekezett megválaszolni a Lewis Hamilton autójának meghibásodásával kapcsolatos kérdéseket az első edzés után. A csapat próbálja megmenteni a brit napját.
részletekHamilton: Mi sem panaszkodtunk, amikor nem ment
Lewis Hamilton csak nevet a Red Bull vezetőségének hozzáállásán, hiszen a csapat azonnal panaszkodni és fenyegetőzni kezdett, amint rosszul mennek a dolgai. Mint mondja, a Mercedes nem csinált ilyet.
részletek„Rosbergnek Hamilton bőre alá kell férkőznie”
A korábbi F1-es szerint a bajnoki csata egyelőre nem a pontokról, hanem a magabiztosságról szól, Rosberg feladata, hogy valahogyan megtörje Hamiltonét – ami nem tűnik könnyű munkának.
részletek