Ferrari
Raikkönen: Ilyen is rég volt már!
Kimi Raikkönen F1-es visszatérése óta még csak egyszer teljesített olyan erős időmérőt, mint amit most Monzában láthattunk tőle. A finn maga sem számított ilyen eredményre, de ha már összejött, vasárnap is megismételné.
részletek„Kimi aláírásokat oszt? Ez nem lehet ő!”
A Ferrari csapatvezetője, Maurizio Arrivabene elárulta, Kimi Raikkönen még sohasem lepte őt meg annyira, mint az Olasz Nagydíj csütörtökjén, amikor kifejezetten nagy örömmel töltött időt a rajongókkal.
részletekRaikkönen nem elégedett magával
Kimi Raikkönen egyelőre nem érzi tökéletesen az autóját Monzában, egyúttal pedig hozzátette, hogy egy teljesen szokványos pénteket zárt. Most akkor ez jót vagy rosszat jelent?
részletek„Monzával együtt a show is távozna az F1-ből”
A Formula-1 a magja egy részét veszítené el, ha eltörölnék a monzai helyszínt a versenynaptárból, így mindenképpen küzdeni kell a maradásáért – állítja Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke.
részletekVettel szerint biztos a Mercedes-pole
Sebastian Vettel mindent megtesz azért, hogy a Ferrari szurkolói előtt minél jobb rajthelyet szerezzen, de ha nem sikerül, akkor sem történik tragédia, a német ugyanis bízik az autó versenytempójában.
részletekMercedes-fölény, a Force India lehet a 3. erő
A monzai F1-es hétvége első szabadedzése alapján nem lehet kizárni, hogy a Force India nehezítheti meg a Ferrari dolgát abban, hogy hazai dobogót szerezzen. Hamiltonét pedig legfeljebb Rosberg.
részletekA Ferrari pilótáért cserébe adna motort a Red Bullnak?
A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne is elutazik az Olasz Nagydíjra, ami önmagában nem is lenne meglepő, ám az üzletembernek fontosabb dolga lesz, mint hogy csapata garázsában drukkoljon.
részletekA Ferrari most mindenkit megtart
Azok után, hogy a 2014-es szezon végén szinte az összes fontos embert lecserélték a maranellói F1-es csapatnál, úgy tűnik, hogy idén a stabilitás volt a cél: az utolsó kulcsember is aláírt 2016-ra.
részletekAmikor... a rajongók szétloptak egy Benettont
Könyvtárat lehetne megtölteni a Sebesség Templomának F1-es pillanataival, a 2015-ös verseny előtt Monza legjeit gyűjtöttük össze - a legszorosabb befutótól a legtiszteletlenebb drukkerekig.
részletekA Red Bull kérdezi: Kell-e Kimi a Ferrarinak?
Szokatlan helyen, a Red Bull weboldalán indult vita arról, hogy jó döntést hozott-e a Ferrari Kimi Raikkönen szerződésének 2016 végéig történő meghosszabbításával. Vegyesek a szakértői vélemények.
részletekRed Bull: Sok szék között a pad alá?
Könnyen lehet, hogy az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb F1-es csapata addig vár egy új motorpartneri szerződés megkötésével, amíg komoly hátrányba kerül a többiekkel szemben.
részletekA Scuderia igazságtalan volt sikerkovácsaival
A maranellói F1-es csapattól bő másfél évtized után a tavalyi szezon végén kirúgott Nikolas Tombazis szerint a vörösök pont azokat az embereket küldték el, akiknek „feltámadásukat” köszönhetik.
részletek