Ferrari
A Ferrari már 2016-ra összpontosít?
Erre utalnak Kimi Raikkönen szavai, aki úgy fogalmazott, „csak korlátozott dolgokhoz nyúlhatunk az év ezen szakaszában.” Fontos visszajelzés lesz az F1-es csapat számára, ha Szocsiban sikerül jól szerepelni.
részletekVettel még nem mond le a vb-címről
Sebastian Vettel szerint minden verseny egy újabb lehetőség arra, hogy legyőzze a Mercedest, így amíg van esélye, hogy elkapja Hamiltont és Rosberget, addig nem adja fel a vb-címmel kapcsolatos reményeit.
részletekKanossza: Levélben kér bocsánatot Arrivabene az FIA-tól
A Ferrari a Szingapúri Nagydíj eredményhirdetésén követett el arcátlan szabálysértést. Azzal a feltétellel nem büntették meg őket, hogy hivatalos úton megfogadják, többé ilyen nem fordul elő.
részletekHonda: Nem mentünk meg senkit
Miután a Ferrarival is lassan haladnak a tárgyalások, a Honda is felmerült a Red Bull fiókcsapatának 2016-os F1-es motorszállítójaként. Ám az energiaitalosok kezében is van még egy ütőkártya.
részletekMég erősebb Ferrarira számít a Mercedes
Toto Wolffban már tudatosult, hogy hamarosan vége a szép időknek a csapata számára, már ami a Mercedes domináns teljesítményét illeti, hiszen a Ferrari által rájuk gyakorolt nyomás egyre csak nő.
részletekGrosjean elismeri: A Ferrari miatt igazolt át
Ha a Renault nem húzza ilyen sokáig a Lotus megvásárlásának ügyét, biztosan Enstone-ban tarthatták volna Romain Grosjeant - ezt maga a francia jelentette ki, akit azóta viszont elcsábított a Haas.
részletekKifogyhat az időből a Toro Rosso
Nemcsak a Red Bull, hanem F1-es fiókcsapata, a Toro Rosso sem rendelkezik motorral a 2016-os szezonra. Utóbbi istálló vezetője elmondta: gyorsan kell megtalálniuk a megoldást, különben elfogy az idő.
részletekNagyot zúzott a duhaj focista – rá is fázott
A sikeres focistákkal gyakran megesik, hogy egy sikeres bajnokság után masszívan kirúgnak a hámból, amit így súlyos botrány is követ. Az uruguayi hátvéd – Martin Caceres – is hasonló tevékenységbe kezdett, ráadásul a duhajkodásnak az eredménye egy komoly baleset, és egy elbocsájtás lett.
részletekArrivabene: Nem akartam megbántani Schumachert
A Ferrari csapatfőnöke a minap jobbnak nevezte Sebastian Vettelt Michael Schuamchernél, amit sokan félreértettek - ő azonban nem akarta megbántani a hétszeres F1-es bajnokot.
részletekRaikkönen: Megleptük saját magunkat
Bár Kimi Raikkönen általában nem szokott egy negyedik helynek örülni, mégis elégedett azzal, amit a suzukai F1-es nagydíjon tapasztalt. Egyértelmű jelek utalnak a Ferrari további fejlődésére.
részletekRed Bull: A Ferrari csak játékot űz velünk!
A Red Bull F1-es csapata azzal vádolja a Ferrarit, hogy az olaszok gyakorlatilag csak szórakoznak velük, miután a 2015-ös motor továbbfejlesztett változatát kínálták fel számukra a következő szezonra.
részletek„A vb-cím felérne egy lottónyereménnyel”
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint a világbajnoki cím bezsebeléséhez körülbelül akkora szerencsére lenne szükségük, mint a lottó fődíjának elnyeréséhez.
részletek