Ferrari
Vettel szerint kevesebbet kell idén spórolni
A négyszeres F1-es világbajnok szerint sokkal kevésbé lesznek bekorlátozva verseny közben az abroncsok miatt és sokkal inkább nyomhatják majd - igaz, több előzésre nem számít.
részletekFerraris exmérnököt igazolt a Williams is
Úgy tűnik, a volt Ferrari-mérnökök napja a mai: azok után, hogy James Allison hivatalosan is technikai igazgató lett a Mercedesnél, a Williams szert tett a brit korábbi ferraris kollégájára.
részletekNem a Pirelli hibája volt Vettel balesete
Sebastian Vettel az olaszok vizes pályára gyártott abroncsait tesztelte múlt héten Fioranóban, ám idő előtt be kellett fejeznie a gyakorlást egy kicsúszás miatt - a Pirelli motorsport-főnöke állítja, nem ők hibáztak.
részletek789 lóerős az új Ferrari 812
A beszédes Superfast, azaz „Szupergyors” névre keresztelték a Ferrari új V12-es autóját, amely Genfben mutatkozik be – ezek a legfontosabb paraméterek.
részletekA Ferrari már most nagy bajban lehet 2017-es autójával
Noha még egyetlen kört sem tett meg a Scuderia idei modellje, ráadásul még be sem mutatták a nagyközönségnek, néhány forrás úgy véli, már most B-modellen dolgoznak Maranellóban.
részletekEsélylatolgatás: Kitől mit várhatunk 2017-ben?
Mielőtt az autóbemutatókkal és a tesztekkel megindulna a komoly biznisz az F1 új szezonjában, rádióműsorunk legújabb adásában még sorra vettük a mezőny 10 csapatát és megpróbáltuk megjósolni, milyen sors várhat rájuk idén.
részletekTovább gyűrűzik az F1-es felfüggesztés-vita
Noha majdnem másfél hónap van a 2017-es szezon első futamáig, már most áll a bál a Mercedes és a Ferrari „csodafelfüggesztése” miatt, melyről egy külsős csapatfőnök is megosztotta véleményét.
részletekA Sauber szívesen lecsapna a Ferrari-tesztelőre
Azok után, hogy a pilóta nem erősítette meg és nem is cáfolta a sauberes kapcsolatot, a hinwili F1-es csapat vezetője hírek szerint azon erősködik, hogy ideiglenesen megszerezzék maguknak Antonio Giovinazzi szolgálatait.
részletekAz olasz sajtó megmutatta a 2017-es Ferrarit
Számtalan grafikát láthattunk már az újgenerációs F1-es autókról, a szaksajtó azonban mindig egy lépéssel előrébb jár: egy olasz lap megmutatta olvasóinak, hogyan nézhet ki valóban a Scuderia 2017-es modellje.
részletekPénteki tesztpilóta lehet a Ferrari tehetsége
A Ferrari 2017-re szerződtetett teszt- és tartalékpilótája nem sietett cáfolni, hogy az idei F1-es versenyhétvégék pénteki napjain több lehetőséget is kaphat - de nem az egyik vörös autó volánja mögött.
részletekA Haas eleinte nem akart társulni a Ferrarival
Az amerikai F1-es istálló tavalyi, debütáló szezonjában sokat segített a ferraris partnerkapcsolat, ám a csapattulajdonos rávilágított, hogy első terveik között nem ez szerepelt.
részletekRaikkönen saját karaoke bárt nyithat
A Ferrari finn F1-eséről köztudott, hogy nem veti meg az italt és a jó hangulatot – úgy tűnik, hazájában saját maga szeretne gondoskodni arról, hogy mindkettőből jusson, amikor otthon van.
részletek