F1
A Haas minden futamon pontot szerezhet
Miután az első két futamon mesébe illő eredménnyel zártak, a Haas Kínában megtudta, hogy milyen is az F1 igazán - ennek ellenére a csapatfőnök úgy véli, ha minden a terv szerint halad, minden pályán odaérhetnek a pontszerzők közé.
részletekMoss szerint Vettel lesz a nyerő az év végén
Stirling Moss, a jelenleg 86 éves egykori F1-es pilóta is megszólalt az idei év világbajnokságával kapcsolatban. A brit szerint Vettel a Ferrarival megnyerheti az ötödik bajnoki címét.
részletekButton: Lewist eddig csak problémák hátráltatták
A McLaren F1-es pilótája, Jenson Button nyilatkozott egykori csapattársáról, Lewis Hamiltonról. Szerinte a mercedeses versenyző hamarosan vissza fog térni a tavalyi és két évvel ezelőtti formájához.
részletekReménykedhet egy jó eredményben a Williams?
A Williams mindkét F1-es versenyzője elégedetten nyilatkozott Szocsiban a pénteki nap után. Közel kerültek a Red Bullhoz az edzéseken, sőt olykor gyorsabbak is voltak, ami eddig idén nem sokszor fordult elő.
részletekAlonso: Jó lenne egy Q3-as szereplés
Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája óva int mindenkit, mivel a pénteki eredményeik mindig jobbak, mint a szombatiak, de ezúttal is bizakodó a Q3-ba jutással kapcsolatban.
részletekRaikkönen: Szenvedtünk a beállításokkal
A Ferrari F1-es világbajnoka szerint az új motor jól működik, de a tapadással eléggé szenvedtek az első két szabadedzés során - viszont alatta legalább nem állt meg az autó a gyakorlás során.
részletekVettel lemásolná Raikkönen információit
A négyszeres F1-es világbajnok beszélt a Ferrari technikai gondjáról és a motorfejlesztésről is - szerinte most kevesebb az információjuk, de legalább nem pördült meg délután.
részletekEgyelőre csak egy körön jó a Red Bull fejvédője
A Daniel Ricciardo által kipróbált Red Bull-megoldással kapcsolatban vannak még kérdőjelek, főleg a hűtéssel és szennyeződéssel kapcsolatban - egyelőre sokat nem lehet vele menni.
részletekElképesztően sokat keres a Ferrari elnöke
Ha meg szeretnénk tudni, ki keres a legtöbbet az F1-ben, nem a pilóták vagy csapatfőnökök között kell kutakodnunk. Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke áll az élen.
részletekAlonso Japánban dolgozott a Honda F1-es motorján
A kétszeres F1-es világbajnok továbbra is elkötelezett a McLaren-Honda mellett, de a szerződéséről egyelőre csend van - menedzsere szerint ahogy mást, úgy őt is érdekli a WEC.
részletekSzocsi Hamiltonnak és Rosbergnek is fekszik?
A Mercedes mindkét F1-es pilótája úgy véli, hogy jól megy az orosz pályán és mindketten nagyon várják már a hétvégét - igaz, itt eddig csak a brit címvédő tudott nyerni.
részletekHamilton: Olyan jó akarok lenni, mint Rossi
A visszavonulásról beszélt őszintén a háromszoros F1-es világbajnok: a MotoGP legendája mellett szóba került az is, meddig akar még maradni, és miért nehéz befejezni, ha valaki a csúcson van.
részletek