Bottas
Katasztrofális futamon van túl a Williams
Így nehéz lesz megtartani a negyedik helyet - a grove-i F1-es istálló egyik autójával sem szerzett pontot a Szingapúri Nagydíjon, ezért a pontversenyben visszaestek a Force India mögé.
részletekElérhető az első hat a Williams számára?
Valtteri Bottas, a Williams F1-es pilótája szerint a versenytempójuk jobb, mint amit az időmérőn mutattak és a céljuk az, hogy megelőzzék a Toro Rossót, illetve a Force Indiát is
részletekA szingapúri az év legnehezebb versenye
Bármely F1-es versenyzőtől érdeklődünk a szezon legmegerőltetőbb nagydíja után, Szingapúrt fogja mondani: a sajtótájékoztató résztvevői mind egyetértettek abban, hogy a forró utcai pálya pokoli próbatétel.
részletekKit szeretne csapattársnak Valtteri Bottas?
Nyakatekerten fogalmazott a finn pilóta, aki arról beszélt, milyen kollégát szeretne maga mellé a Williamsnél – gondosan ügyelve arra, hogy ne mondja ki, amit mindenki tényként kezel, hogy a csapatnál lesz jövőre.
részletekErős versenyre számítanak a Williamsnél
A grove-i F1-es istálló általában jól szerepel Szingapúrban és most is erre számítanak Pat Symonds-ék - Felipe Massa és Valtteri Bottas is a nagy hőséget emelte ki a hétvégével kapcsolatban.
részletekÚjabb finn házasság: Bottas is megnősült!
Néhány héttel Minttu és Kimi Raikkönen esküvője után az F1-es mezőny másik finn versenyzője, Valtteri Bottas is elvette élete kedvesét, a meseszép úszónőt, Emilia Pikkarainent.
részletek„Meglepő, hogy Bottasnak még nincs szerződése…”
Bár valószínű, hogy a finn F1-es pilótát 2017-re is megtartják a Williamsnél, jelenleg nincs élő szerződése, ahogyan feltételezett társáról sincs még hír - a Force India műveleti igazgatója szerint ez igencsak meglepő.
részletekBottas vezeti Perez előtt a privátbajnokságot
Idén nyáron felmerült, hogy a WTCC-hez hasonlóan az F1-ben is létrehoznának egy külön bajnoki értékelést a kisebb csapatok számára – megnéztük, hogy állna idén ez a különleges pontverseny.
részletekCsak így tudja legyőzni a Williams a Force Indiát
Ádáz csata zajlik a konstruktőri negyedik helyért a Williams és a Force India között - Valtteri Bottas adott egy-két jó tanácsot csapatának, hogy hogyan jöjjenek ki győztesként a párharcból.
részletekBottas dobogót várt, de lassú volt a Williams
A finn F1-es pilóta többet remélt az Olasz Nagydíjtól, de nem volt meg a kellő tempójuk a jobb eredmény eléréséhez - Felipe Massának még egy kör hiányzott, hogy előzni tudjon.
részletekMeglepetés: Bottas a dobogóért harcolhat?
A Williams finn F1-es pilótája óriási kört ment az Olasz Nagydíj időmérőjén és megverte a két Red Bullt, de vasárnap ennél is tovább menne: szerinte a Ferrarikkal is felveheti a harcot.
részletekLesz-e ebből pontszerzés a Williamsnél?
Amíg Valtteri Bottas mindkét alkalommal ott volt az első tízben, Felipe Massa egyszer sem tudott oda kerülni a pénteki F1-es szabadedzéseken - igaz, a brazil technikai problémák hátráltatták.
részletek