Alonso
Alonso egekig magasztalta Hamiltont
A spanyol F1-es pilóta szerint Hamilton már most a sportág legnagyobbjai közé tartozik, és úgy véli, hogy nem a világbajnoki címek alapján kell megítélni társait.
részletekA McLaren kivizsgálja Alonso motorhibáját
A spanyol F1-es pilóta zsinórban harmadik alkalommal végzett a 11. helyen, ezúttal motorhiba hátráltatta Austinban - a McLaren tudni szerezné, mi okozta Alonso visszaesését az USA Nagydíj záró szakaszában.
részletekAlonso csodatételre készült Austinban
A spanyol versenyző így jellemezte az eredményt, amit elérhetett volna az F1-es USA Nagydíjon, ha nem támad motorgondja – a versenyt élete egyik legjobb futamának tartja.
részletekMassa nagy balesettől tart
A brazil pilóta 7. rajthelyet ért el a mai időmérőn, de úgy érzi, a körülmények túl veszélyesek voltak. Két másik tapasztalt F1-es, Button és Alonso is osztja álláspontját.
részletek„Hamilton akár hat vb-címet is nyerhet”
Így vélekedik a brit pilóta korábbi csapattársa, Fernando Alonso, bár ez szerinte is nagyban függ a Mercedes további formájától. A spanyol már most minden idők legjobbjai között tartja számon őt.
részletekAlonso: Reális a 2,5 másodperces javulás
A McLaren-Honda spanyol versenyzője ismét pozitívan beszélt csapata várható jövő évi fejlődéséről, ugyanakkor tudja, hogy nehéz dolguk lesz, ha szeretnék a Mercedest is legyőzni az F1-ben.
részletekButton megsemmisítő csapást remél Alonsótól
Talán még sohasem nyilatkozott úgy egy F1-es versenyző, hogy azt szeretné, ha a csapattársa megalázó vereséget mérne rá, Jenson Button azonban most mégis így tett. Persze jó oka van rá, hogy ezt kívánja.
részletekMansell elárulta, mire van szüksége az F1-nek
Az 1992-es világbajnok úgy véli, hogy a mostani F1 is lehetne olyan, mint az általa is fémjelzett korszak. A britet arról is megkérdezték, szerinte ki a legjobb az Alonso, Hamilton, Vettel trióból.
részletekNem szólt vissza Alonsónak a Manor pilótája
Bár Fernando Alonso csúnyán beszólt a legkisebb F1-es csapatnak az oroszországi versenyhétvégén, manoros honfitársa nem akarta felvenni a kesztyűt, inkább csapata felé tett egy megjegyzést...
részletek„Biztatásnak vettük Fernando kritikáit”
Ezt mondta a Honda motorsportfőnöke, Yasuhisa Arai pilótájának rádióüzeneteivel kapcsolatban. A japán szakember szerint Alonso teljesítménye feljogosítja arra, hogy ilyen megjegyzéseket tegyen.
részletekHamilton, az egyenlítő - Szocsi statisztikák
Milyen újabb mélypontot ért el a McLaren, miben vált Nico Rosberg a legjobbá a nem világbajnokok közül, és milyen furcsaságokat tartalmazott a mezőny eleje és vége? Az Orosz Nagydíj statisztikai érdekességeiből minden kiderül.
részletekAlonso visszavonul 2017 után?
A spanyol versenyző Szocsiban egy hazai csatornának utalást tett arra, hogy három év múlva – miután McLaren-szerződése lejár – már nem lesz az F1-es mezőnyben.
részletek