Brian Henton, aki 1946. szeptember 19-én született Castle Donington városkában – a név nem csal, a település a Donington Park versenypálya mellett található – későn, 23 évesen kezdett versenyezni. 1971-ben megnyert egy kisebb sorozatot, a brit Formula Vee bajnokságot, és már ekkor ambiciózusan kijelentette: ő még világbajnokká fog válni.
Az első lépések alapján úgy tűnt, nem beszélt levegőbe, hiszen megnyerte a legrangosabb nemzeti versenyszériát, a brit Formula-3-at 1974-ben. Akkoriban több, különböző szervek befolyása alá tartozó sorozat is futott párhuzamosan, Henton a BARC (British Automobile Racing Club) és BRSCC (British Racing and Sport Car Club) Formula-3-as bajnoki címét is bezsebelte. Ez jó ajánlólevél volt abban a Formula-1-ben, ahol a csapatok többsége brit volt, Hentonnak ráadásul a szigetország egyik legnagyobb presztízsű istállójához, a hat egyéni címmel rendelkező Lotushoz sikerült bekerülnie, Jacky Ickx megüresedett helyét vette át néhány futam erejéig. A Lotus az évtized mélypontján volt ebben a szezonban, három versenyén Henton sem volt képes csodát tenni.
A csapat főnökével, Colin Chapmannel híresen viharos volt kapcsolata, ekkor terjedt el rossz híre arroganciájáról és lobbanékony természetéről. „Soha többé nem fogsz Formula-1-es autót vezetni” – jósolta neki Chapman, ám 1977-ben hat nagydíjon is felbukkant, három különböző csapat színeiben, a March mellett saját alakulata, a British F1 Racing, valamint a szintén felejtés homályába merült holland Boro versenyzőjeként.
Szórványos Formula-1-es indulásai mellett a Formula-2-es Európa-bajnokságon is szerepelt változó rendszerességgel, 1978-tól azonban teljesen erre a szériára koncentrált. A következő szezonban második helyet szerzett az összetettben, a harmadikban pedig három győzelemmel és öt második hellyel megkaparintotta az aranyérmet, nagy pontkülönbséggel verve Derek Warwickot és Teo Fabit, akik szintén nem váltották meg a világot, de Hentonnál sokkal eredményesebb királykategóriás pályát teljesítettek.
A két sikeres F2-es szezont Henton már a Toleman színeiben teljesítette, és Warwick csapattársaként velük együtt lépett fel a királykategóriába. A TG181-es konstrukció, melyet a Ferrari későbbi mérnöke, Rory Byrne tervezett, túl nehéz volt, a turbóval kiegészített F2-es Hart-motor pedig túl gyenge, Henton egész évben csak egy alkalommal tudott kvalifikálni, az Olasz Nagydíjon, ahol utolsó helyen ért célba.
1982-ban papíron jóval erősebb csapatoknál próbálkozhatott, az Arrowsszal indult idénye, majd átült a Tyrrell autójába. Csapattársa, Michele Alboreto futamot is nyert, neki azonban a pontszerzés sem sikerült. Talán nem meglepő, hogy ezek után – 1983-ban még indult az F1 történetének utolsó bajnokságon kívüli versenyén, Brands Hatchben – senki sem ajánlott neki ülést. Henton az Ensign csapat megvásárlásán gondolkodott, de belátta, hogy egy ilyen húzás csődbe sodorta volna, ezért inkább felhagyott a versenyzéssel, és minden idejét üzleteire fordította. 37 világbajnoki nagydíjából 19-re sikerült kvalifikálnia, ebből 12-szer látta meg a célt, legjobb eredménye egy 7. helyezés volt.
