Jelenleg Nico Rosberg és Lewis Hamilton harcolnak a bajnoki címért. Mindketten utaltak már rá, hogy 14 évvel ezelőtt a gokartpályákon is hasonló csatát vívtak. Mi történt akkoriban?
Dino Chiesa: Már akkoriban is kemény ellenfélként tekintettek egymásra, minden centiméterért kiélezett küzdelmet folytattak. De persze sokkal fiatalabbak, még gyerekek voltak. Nézzük csak meg Nico pufók arcát a régi képeken. Akkoriban nem léteztek még közöttük azok a komoly arckifejezések, amelyeket most mutatnak. A szórakozásnak sokkal nagyobb szerepe volt az egészben.
Szórakoztak, de vajon már akkor is a Formula-1-ről álmodtak?
Igen, már tizenévesen is nagyon jól tudták, hogy mit akarnak elérni. Mindkettőjüknek az F1 volt a célja, ez járt a fejükben, amikor felvették a sisakot.
A szegény családból érkező Lewisnak tényleg ennyivel nehezebb dolga volt Nicónál?
Ezt őszintén szólva nem tudom megmondani. De az biztos, hogy teljesen más motiválta őket. Nico olyan akart lenni, mint világbajnok apja, Keke, aki mindig erős személyiség volt. Felnézett rá, és végig az lebegett a szeme előtt, hogy nála sikeresebb versenyzővé váljon, és legalább egyszer ő is világbajnok legyen.
És Lewis?
Számára az jelentette az igazi fordulópontot, amikor 1996-ban Ron Dennis a szárnyai alá vette. Lewis nagyon jól tudta, hogy ezzel élete lehetőségét kapta meg, amit nem ronthat el. Az ő mottója az volt, hogy "most vagy soha", és mindig eszerint élt.
Akkoriban ki volt a gyorsabb közülük?
Lewis az utolsó körében mindig gyorsabb volt Nicónál. Tudta, hogy megvan ez az előnye, és jól tudja ezt ma is. Emiatt vár ma is a legutolsó pillanatig az időmérők végén is. De Rosberg mindig többet tett a színfalak mögött, elvégezte a piszkos munkát annak érdekében, hogy a nyomába érjen. Többet volt a szerelőkkel, tovább foglalkozott a beállításokkal. Lewis a háttérben sohasem dolgozott olyan keményen, mint Nico.
Ez ma is így működik a Mercedesnél?
Teljes mértékben. A csapat pedig ezáltal kiváló pilótakombinációval rendelkezik. Az egyikük, Lewis természetes tehetséggel rendelkezik. A másik versenyző, Nico szintén gyors, de ő többet foglalkozik az autó jobbá tételével. Ebből persze aztán Lewis is profitál.
Mi a helyzet a jelenlegi pszichológiai játszmákkal?
Ez már korábban is jelen volt közöttük, persze egészen más szinten. A csapat vezetője voltam, de olykor apaként kellett helytállnom mellettük. Amikor az éjszaka közepén dühös telefonhívásokat kaptam a hotel recepciójáról, akkor közbe kellett lépnem, hogy szétválasszam őket.
Milyen dolgok történtek?
Volt, hogy a fél szobát lerombolták. Először csak a függöny került le a helyéről, aztán a takarókat vették kézbe, végül pedig a két ágy matraca az utcán kötött ki. Még mindig látom magam előtt a képet. De persze alapvetően az egész csak szórakozás volt. Leszámítva azt a tényt, hogy a végén mindig nekem kellett kifizetnem a kártérítést!
Ami Lewist illeti, a monacói hétvégén számára véget ért a szórakozás.
Valóban. Lewis úgy viselkedett, mint egy dühös olasz, akit éppen pofon vágtak. Mindig úgy gondolkodik, hogy semmi sem az ő hibája, és mások csak ártani akarnak neki.
Kicsit olyan, mintha üldözési mániája lenne, nem?
Őt is meg lehet érteni. Egy német csapatban egy német versenyző ellen kell helytállnia, aki három évvel korábban ott volt nála. Lewis azt érezheti, hogy a csapat közelebb áll Nicóhoz, de ez normális ebben a helyzetben. Ez viszont nagyobb stresszel is jár számára, hiszen sohasem fogja magát a család teljes jogú tagjának érezni. Tavaly csupán a tehetségével a zsebében érkezett az istállóhoz, és azonnal bizonyítania kellett. Nicóra emiatt kisebb nyomás nehezedik, mint rá.
Korábban egy évben hány napot töltöttek együtt ők ketten?
Száznál is többet! És sokszor tényleg közös volt a szobájuk is.
Lányok nem kerültek be a játékba?
De igen, volt egy eset, bár nem úgy, ahogy gondolnánk. Egy versenyre utaztunk Olaszországban. Késő este vettem őket fel a repülőtéren, és egy ipari körzeten áthaladva mentünk a szállásunk felé. És akkor, hogy is mondjam, egy csoport örömlány mellett haladtunk el az úton. Nico számára ez a jelenség teljesen idegen volt, hiszen Monacóban felnőve nem találkozhatott velük. Fogalma sem volt, hogy miért állnak azok a lányok lenge öltözékben az út mellett. Lewis persze pontosan tudta, hogy miről van szó, és csak mosolygott az egészen. Jobb válasz nem jutott eszembe, ezért hirtelen azt mondtam, hogy a lányok a buszt várják. Lewist persze ez csak további nevetésre késztette.
Lehetséges, hogy Nico tényleg kevésbé éhes a sikerre, amiért a monacói csillogásban nőtt fel? Lewis maga mondta ezt nemrég.
Én nem jelenteném ezt ki. Nico persze jó körülmények között élt, Keke fontos utakat nyitott meg számára, de gyerekként sosem volt igazán eleresztve anyagilag. Volt például egy eset, amikor a pályán a srácok ingyen játszhattak a Playstationnel, de Nico egy másik játékot akart kipróbálni egy bárban, ami 5 euróba került. Pénzt kért az apjától, aki viszont nem adott neki, hiszen ingyen is volt lehetősége játszani. Nem volt több zsebpénze, mint más gyerekeknek, sőt, valójában Lewisnak volt több, bárhonnan is szerezte! Keke nem tömte tele Nico zsebeit, így mindig az apjától kellett kérnie, ha venni akart valamit.
A trófeákon kívül milyen dolgokért harcolt még Nico és Lewis fiatalon?
Szinte mindenért! Versenyeztek, hogy ki tud több müzlit vagy pizzát megenni. De viaskodtak egykerekű biciklivel és olykor birkózáskor addig szorították a másik fejét, amíg az teljesen el nem vörösödött. Nem sok olyan terület van az életben, amelyben Nico és Lewis még nem harcoltak egymással.
Milyen érzésekkel figyeli őket ma?
Nagyon boldog vagyok, hiszen a sikerük azt is jelzi, hogy annak idején jól végeztem a munkám. A tinédzserkor nagyon meghatározó a fiatalok számára, így egy kicsit talán a tanáruk is voltam 14-17 éves korukban. Ma éppen ezért egy kis szomorúsággal is tölt el, hogy nem lehetek velük, hogy közösen éljük meg az újabb győzelmeiket.
Tartja még velük a kapcsolatot?
Nicóval rendszeresen beszélgetünk, Lewisszal azonban már nem annyira. Ő már megjárta a legnagyobb magasságokat a sportban, és nagyon nehéz felvenni vele a kapcsolatot, hiszen a menedzsmentje nem valami segítőkész. Úgy kezelik, mint egy hollywoodi színészt, nem úgy, mint egy Formula-1-es pilótát. A körülötte lévő emberek azt éreztetik vele, hogy ő egy szupersztár. Pedig az autóversenyzés nem egy tévéshow, itt nagyon is kemény munka zajlik, ahol folyamatos koncentrációra van szükség. Niki Lauda fontos szerepet játszott abban az elmúlt év végén, hogy a csillagokból visszahozza őt a földre.
