DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Marchionne még több hatalmat kap a Ferrarinál

A Ferrari elnöke a cég másik legfontosabb posztját is elsajátította, Amedeo Felisa helyett mostantól ő a rendkívül eredményes negyedévet záró maranellói vállalat vezérigazgatója is.

A Luca di Montezemolót váltó Sergio Marchionnét 2014 őszén nevezték ki a Ferrari S.p.A. elnökének, másfél év elteltével pedig egy másik kulcsfontosságú pozícióra tett szert. Mostantól ő a Ferrari vezérigazgatója is Amedeo Felisa helyén, ezzel tulajdonképpen a vállalat két legfontosabb szerepe egyetlen ember kezébe került. Az óriási fizetést kapó Marchionne egyben a Fiat Chrysler konszern elnöke és vezérigazgatója is.

Amedeo Felisa 26 Ferrarinál töltött év után vonul vissza, ebből 8-at látott el vezérigazgatóként. Műszaki tanácsadóként továbbra is segíteni fogja a cég munkáját. A 2016-os első negyedév a Ferrari történetének legerősebbje volt, 1882 autót adtak el, miközben 78 millió euró nettó profitra tettek szert.



„Több mint egy évtizede ismerem Amedeót, és lehetőségem volt rá, hogy szorosan együtt dolgozzak vele az utóbbi két évben. Kétséget kizáróan ő a világ legjobb autóipari mérnökeinek egyike. Az utóbbi 26 év során fáradhatatlanul dolgozott, hogy segítse a Ferrari műszaki fejlesztését, és olyan autók sorával álljon elő, melyek a minőség és stílus normáját teremtették meg” – mondta az új posztját elfoglaló Marchionne, akinek célja az 1 milliárd euró adózás előtti eredmény elérése a lehető leghamarabb.

Mint a fentiekből kiderül, a vezérigazgatónak tényleges szerepe nincs a Formula-1-es programban, feladata főként az utcai részleg eredményeire összpontosul.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: