Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 17. vasárnap
F1

A Honda első F1-es motorja

A Honda 2015-ben a McLaren partnereként visszatér a Formula-1-be. De nem ez volt az első próbálkozásuk: a száguldó cirkuszban komoly sikereket elért japán gyártónál majdnem 50 évvel ezelőtt készítették el az első Formula-1-es erőforrásukat.

Az 1960-as évek elején a Honda a motorversenyzés területén már kezdte megalapozni a hírnevét, de többet akartak, ezért úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak a négykerekűek világával is, majd egyszerűen fogták a motorkerékpárokon bevált ötleteiket és elindultak a Formula-1-ben.

A Honda első versenyautója az RA271-es, ami valóban el is indult egy Formula-1-es versenyen, nagyon innovatív volt és az jórészt a motorkerékpár versenyzés során kifejlesztett technológiáikra épült. Sőt, mondhatni, hogy a japán mérnökök egy radikális, 1500 köbcentiméteres szívómotort fejlesztettek. A Honda 1495 köbcentis szívómotorja ugyanis egy 60 fokos hengerszögű V12-es motor volt, tűgörgős főtengelycsapágyakkal, amit szokatlan módon a vezető vállai mögött keresztirányban építettek be az autóba, amihez a Honda egy 6 sebességes váltót is tervezett.

A motor dugattyúinak furata 58.1 milliméter, míg annak lökete 47.0 milliméter volt, hengerenként négy szeleppel és két felülfekvő vezérműtengellyel. A V12-es motorjuk pedig végül 11 500-as fordulatszám mellett 220 lóerőre volt képes. Sőt állítólag a kis Honda motor még a 14 000-es percenkénti fordulatszám elérésére is biztonsággal képes volt. A Honda mérnökei a motoron kezdetben 12 darab (hengerenként egy) Keihin karburátort használtak, majd kicsit később a karburátorokat egy befecskendező rendszer váltotta fel.

A Honda az első versenyautóját az 1964-es szezonban három futamon indította el, annak volánjánál pedig az amerikai sportkocsi specialista, Ronnie Bucknum foglalhatott helyett. A Honda első F1-es versenyautója az RA271-es azonban sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így az autó mérlege három futamon két kiesés és egy 13. hely volt csupán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?