DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Kiss Norbert lett olvasóink 2019-es kedvence

Közelgő TOP50 magyar autóversenyző gálánkra készülve megszavaztattuk olvasóinkat is a szezon legjobb pilótájáról. A szakértői lista kihirdetése mellett idén először közönségdíjat is osztunk, amelynek első nyertese – dobpergés – Kiss Norbert.

Az már szinte a TOP50-es magyar ranglistánk megléte óta hagyomány, hogy interaktívvá téve az évzárást a közönséget is megkérdezzük a saját kedvenceikről. 2019-ben egy 100 főből álló listát raktunk össze az év belföldi és nemzetközi szinten legjobban teljesítő magyar autóversenyzőiről, és ebből választhatta ki mindenki a számára legszimpatikusabb legjobb tízet. Mert vitathatatlan, hogy egy ilyen szavazáson az év során nyújtott teljesítmény mellett a szimpátia és az egyes versenyzők közösségi médiában mutatott mozgósító ereje is szerepet játszik. Ami egyáltalán nem baj, sőt, ez teszi érdekessé az egészet, hiszen így minden évben teljesen eltérő sorrend alakul ki a közönségi, mint a szakmai értékelésen.

kiss-norbi-szomb-1



2019-ben az összes szavazat 15%-át begyűjtő Kiss Norbert végzett az első helyen olvasóink között – a korábbi kétszeres kamion-Európa-bajnok idén az összetett 6. helyén zárta sorozatát.

A lista második helyezettje a TCR Europe-ban részleges szezont teljesítő Szabó Zsolt lett, a harmadik pedig egy kevésbé rivaldafényben lévő versenyző, a gyorsasági-ob formulaautós kategóriájában szereplő, és ott 2. helyig jutó Pénzes Attila.

Eközben Michelisz Norbert, a szakértői TOP50-es lista első helyének egyik fő várományosa olvasóinknál csak a 6. lett – alighanem sokkal inkább a versenyzéssel volt elfoglalva, mint a szavazásra való buzdítással, de hát ki is hibáztathatná ezért, főleg egy ilyen sikeres WTCR-szezon hajrájában.

Kiss Norbertet tehát szeretettel várjuk gálánkon december 12-én a budapesti Bálnában, ahol egy díjban már egész biztosan részesül. Minden más kiderül az ünnepélyes csütörtök este folyamán, néhány hét múlva!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: