DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Ismét díjazzuk a legjobbakat

Az Autósport évkönyvben megjelenő TOP50 magyar autóversenyző ranglista évről évre nagyobb elismertségnek örvend, ezzel egyidejűleg pedig minden kiadását egyre nagyobb szabású rendezvény övezte.

2017-ben Magyarország legjobbjai már díjátadó gála keretében vehették át trófeáikat, ez pedig idén decemberben sem lesz másképp. Az esemény hiteles főtámogatóra is talált: ebben az esztendőben a Total állt a rendezvény mellé.

phnplxbsnh8sbx6efemw_lg



 

Nagy örömmel számolunk be róla, hogy immár ismert a kiadónk által megrendezett második TOP50 gála pontos időpontja: a legjobb magyar pilóták és a hazai autósport jeles képviselői akár be is írhatják naptáraikba december 8-át, szombatot, mivel 2018-ban ezen a napon tartjuk meg a különböző szakágak legjobbjait egyedülálló módon összehozó gálaestet és díjátadót.

A TOP50 gála idén főtámogatót is kap: a világ egyik legnagyobb olajtársasága támogatja a kezdeményezést. A Total Csoport a világ 130 országban képviselteti magát. 1990 óta van jelen Magyarországon, ahol fő tevékenysége a kenőanyagok forgalmazása. 20 %-os piaci részesedésének köszönhetően nagyon erős pozícióval bír, a második legnagyobb szereplő, megelőzve az összes nemzetközi versenytársat. A Total Csoport stratégiája, hogy az ügyfeleihez való közelségre és a helyi jelenlétre fekteti a hangsúlyt. Ez lehetővé teszi, hogy versenyképes pozícióval rendelkezzen egy olyan piacon, ahol sok versenytárs már nem jelenik meg közvetlenül.

Különösen hitelessé teszi a Totalt a TOP50 gála főtámogatójaként a nemzetközi autósportban való szerteágazó szerepvállalása. A francia vállalat logója a korábbi esztendőkben szinte a világ összes nagy szériájában feltűnt, többek között a Formula–1 leghíresebb istállóit is támogatta. Jelenleg Formula–E-ben a DS, a MotoGP-ben a Marc VDS, a WEC-ben az Aston Martin Racing, emellett a WRC-ben a Citroen, a WRX-ben pedig a Peugeot gyári csapatának partnere. Utóbbi márkával létrehozott szövetsége 2018-ban kiterjedt a Dakar Ralira is: a Total kivette részét Carlos Sainz emlékezetes győzelméből a legendás kéthetes verseny idei kiadásán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: