Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 22. vasárnap
SimTech

Szoros döntővel folytatódott az V. FuturEsportS Kupa

Januárban elrajtolt az V. FuturEsportS Kupa by AMTS. A versenyre bárki jelentkezhet minden egyes event előtt, aki rendelkezik az F1 2021-es játékkal és számítógépen játszik.

A második selejtezőt múlt héten rendeztük, egy 5 gumikeverékes bajnoksággal. Egykörös időmérővel két 25%-os futamot láthattunk, az egyik száraz, a másik esős körülmények között. A versenyzők feladata volt, hogy a futamokon mind az öt gumikeveréket kellett legalább egy körön keresztül használni. Nagyon érdekes taktikai csatát élvezhettünk és persze rengeteg boxkiállást. Valaki rögtön a futam elején túl akart lenni a nehezen kezelhető gumiabroncsokon. Mások pedig a végére hagyták a kerékcseréket, hogy minél nagyobb előnyre tegyenek szert. A döntő nagyon szoros lett, két futam után Daniele Haddad és FES Jakab Norbert, kiváló elit pilótánk, döntetlenre állt. Így egy újabb 1V1 döntő futamot rendeztünk, de ezúttal már csak a két döntős részére. A futam során Daniele Haddad lágyakon, Jakab Norbi hardokon indult, aki rögtön az első kör végén váltott medium keverékekre. Haddad az ötödik körben állt ki interekért, de gyorsan ment be a boxba és kapott egy 5 másodperces büntetést. Az eltérő stratégia és a büntetés Norbinak kedvezett, de az utolsó körben a felmelegedett weteken megcsúszott és nem tudta kivédekezni Haddad-ot, aki a medium keveréket hagyta a futam végére és 3 másodperccel Norbi előtt ért célba. Haddad ezzel a győzelmével csatlakozott a szuperdöntősök csapatába.



A II. Event döntő futamai az alábbi linken érhető el: 

https://www.youtube.com/watch?v=w6NMorxOOIA&t=6223s

A III. Eventet a Real Car bajnoksággal folytatjuk ezen a hétvégén. 10 db 3 körös futamot fogunk rendezni egykörös időmérővel száraz körülmények között. Ennek az eventnek az a különlegessége, hogy realisztikus versenyautókat állítunk be a játékban. Vagyis minden autó a valódi Forma 1-ben lévő autók teljesítményét tükrözik. Mivel az autók itt különböznek, így valaki valamikor a lassabb autót vezeti, valamikor pedig a gyorsabbat. A tisztességes küzdelem érdekében a 10 futamos bajnokságban mindenki vezet minden autót. A legtöbb pontot szerző pilóta jut be a márciusi szuperdöntőbe.

A III. Event élőben követhető a FuturEsportS YouTube- és Twitch-csatornáján:

https://www.youtube.com/c/FuturEsportSYT/featured

https://www.twitch.tv/futuresportsofficial

A szuperdöntő jelenleg betöltött ülései:

Eredetileg úgy volt, hogy az V. FES Kupa szuperdöntőjét, a Hungexpon, az AMTS Show alatt rendezzük meg. A vírushelyzet miatt azonban az AMTS szervezői kénytelen voltak módosítani a dátumon és elhalasztották a kiállítást május végére. Sajnos ezt az időpontot már nem tudjuk megvárni a kupa szuperdöntőjével, szóval ez továbbra is online lesz megtartva. 

Az AMTS-re pedig kidolgozunk megint valami ötletes bajnokságot, aminek a döntőjét élőben meg tudjuk tartani a helyszínen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: