DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Két magyar is indul az F1 Esports idényében

Bereznay Dániel a McLarenhez igazolt, idén azonban lesz még egy honfitársunk a 30 fős mezőnyben Sipos Patrik révén, aki az Alpine színeit fogja képviselni a virtuális megmérettetéseken.

Szerda este ismertették a Formula-1 hivatalos virtuális bajnokságának, az F1 Esportsnak a 2021-es mezőnyét: ezúttal is a tíz valódi F1-es csapatot fogja képviselni összesen három-három szimulátoros. Az indulók között természetesen ezúttal is ott van az előző szezonok során győzelmeket és bajnoki dobogókat szerző Bereznay Dániel, aki idén a Mercedesnél és az Alfa Romeónál való szereplés után immár a McLarent fogja erősíteni.

Ezúttal azonban nem Bereznay lesz az egyetlen magyar a mezőnyben, az Alpine ugyanis leigazolta Sipos Patrikot: a fiatal gamer már tavaly is az előszobának tekinthető Challenger Seriesben küzdött, most pedig a legjobbak között bizonyíthat. Az alábbi Instagram-posztban végiglapozható, melyik csapat kiket indít az e-sport-szériában:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 

A bajnokság egyébként összesen négy élő eseményből és 12 versenyből fog állni. Az első két futamra október 13-án kerül sor Bahrein és Sanghaj virtuális változatán, de szerepelni fog az állomások között Portimao is, amely nemrég került be frissítésként az F1 2021-es játékba – amely természetesen az F1 Esports idei kiírásának platformja is lesz. Íme, a naptár:

f1-esport-naptar



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: